parsifal, parsifal
,,kár lenne / érted, de nem tudsz / még ölni. érted?
,,...jönnek, mennek, mintha emberek volnának" - mondja az angyalokról a hálátlanságról című vers zárlata. Ilyen mintha-lények mindenestül a parsifal, parsifal a szereplői. Minthaságuk, tünékenységük, kisbetűsségük hívja új életre a Grál-legendát: a vér, a test, a vágy és a szentség történetét, melyben a túlontúl emberi lovag istenkereső céllal jut el végül leglényegibb önmagához.
A versek ideje azonban nem Artur király lovagjainak kora, még ha a nevekben vissza-visszacseng is; fontosabb, hogy a kudarcokkal tarkított kaland és keresés örök legendája beleoltódik a mindenkori ember hétköznapi történetébe. Hétköznapi szeretésbe, csalódásba, vágyakozásba. Mert ahogyan Varga Mátyás ezt megelőző, hallásgyakorlatok című kötetében, itt is a minimál-mozzanatok visznek bennünket oldalról oldalra tovább, minimál-perspektívából, hogy végül ez a végtelenül pontos kicsiség nőjön hatalmassággá.
