Szabó T. Anna a kezdetektől a vers hatására és működésére, a szó és a forma kapcsolatára, a titok elevenségére figyel. Hogy csend és hallgatás között miképpen lehet érvényes a lírai beszéd, hogy az a bizonyos létige (vagyok) mit, illetve kit jelent. Kit takar, és kit mutat?
Ez a költészet nem önmagába zárt, hanem dialogikus. Egyrészt sokszor szólítja meg önmagát és az olvasót, másrészt beszélget a magyar líratörténettel, az irodalmi hagyományokkal, korábbi alkotókkal és műveikkel. Nyolc önálló verseskötet után a Vagyok a szerző összegyűjtött és új verseit tartalmazza, és ezzel más dimenzióban folytatja a párbeszédet: a könyvet olvasva kirajzolódnak a kötetek és ciklusok belső irányai, alakzatváltozásai, hangsúlyeltolódásai. Fénytörések és formálódások, regiszterek és metaforák, mozgások és választások. Alanyi és analitikus; objektív és metafizikus; archaikus és posztmodern: Szabó T. Anna sok hangszeren szeret játszani, és ebben a könyvben éppen az összhangzat lesz a legérdekesebb.
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz,...
Annie Ernaux tízéves korában tudta meg egy beszélgetésfoszlányból, hogy volt egy nővére, aki meghalt, mielőtt Annie megszületett volna. Több mint hatvan évvel később, 2011-ben levelet írt...