Sokat, nagyon sokat zúdít az olvasóra Potozky László első regénye, az Éles. Remek mondatai és valóban éles, hajtűkanyarszerű fordulatai egy huszonéves férfi fokozatos összeroppanását mutatják be: egy egyre labilisabbá váló pszichológushallgató lecsúszásának történetét, amely magába ránt, és a legsötétebb mélységekbe enged bepillantást.

A főszereplő a huszonegyedik születésnapján ismerkedik meg Katjéval, a prostitúcióból élő egyetemista lánnyal, akit önmagának szánt ajándékként visz haza. Az erőszakos közösülés azonban félbeszakad: a lány elmenekül, a fiú pedig fogja a körömollót, és a sokadik fájdalmas „tigriscsíkot” is a combjába vési. Itt indul a történet, és az idő közben doktorandusszá és céljavesztett kocsmatöltelékké vált főhős huszonötödik születésnapján ér véget. A köztes időszakban a fiú és Katje kapcsolatát, szakítását és az ezt követő tipródást követhetjük végig. Viszonyuk alatt a két fiatal mindinkább elszigetelődik, magukba fordulnak, eseménytelenül tengetik napjaikat, anyagi gondjaik azonban a törvény mezsgyéjén túlra taszítják őket: egy társkereső profil segítségével fosztogatni kezdik az érdeklődő férfiakat, ami viszonylagos jóléthez juttatja őket, idővel azonban ez is véget ér. Egy rizikós rablást és sok egyszerűbb rajtaütést követően felhagynak a „portyázással”, kapcsolatuk pedig Katje rendőrségi kihallgatása után végképp félresiklik.

Katje örökre elutazik, a főhős pedig magára marad fájdalmával, amely már a regény elején kézzelfoghatóan megmutatkozik a combjába vágott „tigriscsíkokban”. Ezek a sérülések hangsúlyos szerepet kapnak a történetben: a fiatal férfi az önbántalmazás útján próbálja ellensúlyozni a lélek szenvedését, idővel azonban a combba karcolt hegek a magánélet fájdalmainak mementójává válnak. A történet vége felé egybefolynak, összenőnek (235.), egyszerre igazolva és felszámolva a fizikai fájdalom feloldó erejét.

Az Éles jeleneteinek fő mozgatója éppen ez az alapelv: „legjobb fájdalomcsillapító a fájdalom” (211.), a kutyaharapás tehát leginkább kutyaharapással orvosolható (211.) Potozky e mindent átható fájdalom, félelem és kilátástalanság köré szervezi az eseményeket, fogódzót adva ezzel az egymást követő kudarcok láncolatához. E jelenetek folyvást egymásra kontráznak, a történet így nyugtalan, vad löketekkel halad előre. A regény pengeéles szituációit a pillanatnyi indulatok erőteljes ábrázolása teszi igazán érthetővé és érzékletessé. Ilyen csúcspont az első portya leírása, Katje rendőrségi kihallgatása és a „széplelkű milliomos” becserkészése, illetve leütése.
Ezek a momentumok nemcsak a fájdalmat, de a rettegést is belülről, teljes fizikai valóságában mutatják be: „marta a tarkónkat a félelem” (120.), „mélyre ette magát minden porcikánkba a rettegés” (121.), „vonszoltuk magunk után a félelmet” (95.), olvasható egy-egy rázósabb időszak leírásában. A szorongás érzéki szintű ábrázolásai a regény egészére kihatással vannak, így könnyűszerrel idesorolhatóak a látszólag nyugodt, valójában azonban fenyegető környezet leírásai is, például a menekülés közben feltűnő látkép: „az ablakban elsuhanó, szilánkosra fagyott tájat néztük, kifent fogak voltak a fenyők sziluettjei” (123.)

Az Éles szerzője a különböző megszólalásmódokat is jó érzékkel vegyíti és helyezi egymás mellé: a lazán előadott sztorik komoly vallomássá válnak, a jelzésszerűen rövid párbeszédek pedig rámutatnak arra, hogy ebben a szövegben minden szónak súlya van. Így történik meg a regényben az önleleplezés anélkül, hogy a főhős előtt bármi is igazán tisztázódna. Nem jön el az a nagy pillanat, amikor a főszereplő helyre teszi magában a saját történetét: nincs nagy ráébredés, ezt a fiút csak az élet pofonjai lökdösik tovább.

Az elbeszélő tehát olyan részletekbe avatja be az olvasót, amelyekkel ő maga sem tud teljességgel elszámolni, s ezzel úgy sarkall véleményalkotásra, hogy közben végig bizonytalanságban tart. Egyszóval arra ébreszt rá, hogy a főhős zavaros személyisége fölött nem lehet ítéletet mondani, hiszen a szövegben többször előforduló „pszichopata” vagy „őrült” kifejezés nem fedi, pontosabban nem fedi le teljesen a karakter élethelyzetét, létállapotát.

Ez a regény ugyanis minden tekintetben a nehezebb út regénye, egy nehéz sorsé, egy nehéz korszaké. S ha nem is ütjük rá rögtön a nemzedéki szöveg bélyegét, az nyilvánvaló, hogy a fiatal pszichológushallgató történetének van némi köze a mai huszonévesek életmódjához és körülményeihez.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Tóth Anikó, Litera.hu, 2015. július 10.