Kegyetlen, őszinte számvetés (Olvassbele.com)

Mi sem lenne egyszerűbb és könnyebb, mint megvetően legyinteni azokra, akik hittek a szocializmusban (van még, aki hisz?), hittek a Kádár-rendszerben. Most nem azokra gondolok, akik kisemberként, egyszerű állampolgárként, homo kadaricusként vagy karrieristaként éltek benne. Nem, hanem azokra, akik gondolkodó értelmiségiként, elvi alapon, netán vezető szerepet vállalva benne valóban úgy gondolták a legutolsó pillanatban is, hogy itt egy jobb világ épül vagy épülhetett volna/épülhetne.

Eszemben sincs, hogy megvetően legyintsek, idegen tőlem minden ilyesféle gesztus. Megérteni szeretnék sok mindent, így azt is, hogy miért érezte magáénak valaki azt a politikai rendszert, sőt azt is, hogy miként is zajlott az én nemzedékem, tehát az ötvenes évek közepén születettek eszmélése. (A legtöbbünknek idő kellett, amíg ráébredtünk, hogy diktatúrában élünk, hisz a diktatúra igazán ügyesen álcázta magát.) Nem áltatom magam azzal, hogy valaha is pontos és megnyugtató tudásom lesz minderről – beleértve 1956-ot is, a Sztálinnak és Rákosinak hódoló verseket is –, de egyre több és egyre kevésbé homályos tudásunk az igenis lehet.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: D. Magyari Imre, olvassbele.com, 2022. 06. 17.

2022-06-17 16:24:18
Új versek, régi témák
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön...
Virtuóz stílusgyakorlatok
A stílus maga az ember? Szvoren Edina új kötetében a közkeletű mondást fordítja ki. Nádas Péter-, Krasznahorkai László- vagy Tompa Andrea-mondatok olvashatók itt, amelyeket nem Nádas, Krasznahorkai...
Új versek, régi témák
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön...
„mindennap kell egy kis kattantság”
Szabó T. Anna könyve gyerekeknek, nagy testvéreknek és szülőknek egyaránt szól. A Dudorászó fejezeteiben reggeltől estig, a hétköznapoktól, hétvégéktől az ünnepekig és a vakációig...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ