Ellenlábas a Nyitott Műhelyben - Grecsó Krisztiánnal és Kálmán Gáborral
Január 15-én 19:30-kor - 2 év után újra! - ELLENLÁBAS a Nyitott Műhelyben. Vendégek: Grecsó Krisztián és Kálmán Gábor.
Több mint két év pihenés után 2013 januárjától folytatódik az Ellenlábas, Benedek Anna és Tamás Zsuzsa sorozata. A korábbi koreográfiát felelevenítve most is író- és költőpárbajokat és párbeszélgetéseket rendeznek. Olyan ellenlábasokat ültetnek egy asztalhoz, akik nagyon hasonló témával foglalkoznak vagy épp gyökeresen ellentétes a világról és a művészetről való felfogásuk. Az idei első estjén Grecsó Krisztiánt és Kálmán Gábort ültetik le egymás mellé a Nyitott Műhelyben.
"Úgy gondoljuk, elférnek egymás mellett, sőt találunk kapcsolatot Jasná Horka és az Alföld között is. A két szerzőt elsősorban a Mellettem elférsz és a Nova című művek kapcsán faggatjuk, de szóba kerül majd a szerzői pálya indulása, az irodalmi és a történelmi hagyományápolás, főváros és vidék kapcsolata, valamint abban is titkon reménykedünk, hogy sikerül Mikszáth és Móricz palackba zárt szellemét kiszabadítanunk."
A belépés díjtalan.
Helyszín: 1123 Budapest, Ráth György u. 4.
Elmesélt helyek
Jókai és Csáth Géza kutatója, Szajbély Mihály most új oldaláról mutatkozik be olvasóinak. Nagy láttató erővel, olvasmányosan megírt ,,önélettörténetei" keresztül-kasul visznek térben...
Nyomozás egy kézirat után
Bognár Péter kisregénye egyszerre izgalmas krimi, szívszorító családregény - és mindezek paródiája. Mielőtt a láncdohányos bridzsrajongó Tantin néni meghal, utolsó kívánságaként unokaöccsére,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ