Újra a Magvető lett Az Év Kiadója!
Immár ötödik alkalommal nyerte el a Magvető Kiadó Az Év Kiadója Díjat.
Tavalyi teljesítménye alapján 2013-ban a Magvető Kiadó kapta meg Az Év Kiadója díjat, amit a kereskedők és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők (MKKE) tagszervezeteinek szavazatai alapján ítél oda a MKKE. A díjat a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon adták át április 21-én.

Olvassa el a Cultura.hu írását itt !

További fotókat itt nézhet meg!

 

 

Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
A hosszú utazások könyve
Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ