
Parti Nagy Lajos meséi Kari Györgyivel a Nyitott Műhelyben
Május 27-én, hétfőn 19 órától a Nyitott Műhelyben PARTI NAGY LAJOS MESÉI. Előadja: KARI GYÖRGYI színművész.
Kari Györgyi színésznő, „a melankólia dívája”. 1977-1985 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, nevéhez számtalan jelentős és emlékezetes alakítás kötődik, pl. Bulgakov Margaritája Ascher Tamás rendezésében. 1985-2000 között fellépett a Vígszínházban, a Katona József Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban és az Új Színházban is. 2001-ben lett a Budapesti Városi Színház tagja, hét éven át Halász Péter egyik legközelebbi munkatársa. 2006-ban, Halász halálát követően kezdett rendezni: Halász-hajó, Szív Cirkusz Varieté. Első írása 2007-ben, a Szomjas oázis című antológiában jelet meg. Színdarabot, prózát egyaránt ír. Parti Nagy Lajos meséiből (Fülkefor és vidéke) eddig kettőt publikált a nol.hu-n: 2012 decemberében A tempó meg a móres, 2013 áprilisában pedig a Két disszidens került ki az oldalra. Ezen az estén további, még felvételre váró mesék is elhangzanak.
|
 |
|
Párbeszéd kép és szó között
G. István László új versei egy tudatosan építkező költői világ alakulásának remekbe szabott eredményei. A szerzőt szenvedélyesen érdeklő témák - a családi kapcsolatok analízise, a...
|
|
Groteszk mitológia
Mit keres egy angyal a hídon? És kit talál meg? Hogyan lehet visszanézni egy már rég elhagyott életszakaszra? És ami fontosabb: hogyan lehet nyelvet találni az akkor történtekhez? Miközben...
|
|
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
|
|
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
|
|