A Vámos Klub vendége január 22-én Takács Zsuzsa
A Vámos Klub vendége január 22-én, csütörtökön 19 órakor az Alexandra Pódiumon (Budapest V. Nyugati tér 5.) Takács Zsuzsa, a Magvető Kiadó szerzője.









A szerzőről:

1938-ban született Budapesten. 1963-ban szerzett diplomát az ELTE spanyol–olasz szakán. Dolgozott magyar lektorként Havannában, majd 1964-től 2001-ig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított spanyol szakosoknak diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket. 1995-ben szerzett PhD-fokozatot spanyol filológiából.

Takács Zsuzsa nagyon erős kötetkompozíciókat épít, így van ez az Üdvözlégy, utazás! címet viselőben is, miként előző kötetében A letakart órában is így volt. 2007-ben jelent meg A megtévesztő külsejű vendég. Önéletrajzaim, a kiváló költő kései első novelláskötete, amely 17 elbeszélést tartalmaz.

A Magvető Kiadónál megjelent művei:

Sötét és fény kora. Válogatott versek (1989), A letakart óra. Versek (2001), A megtévesztő külsejű vendég. Novellák (2007)

Díjai:

Graves-díj (1984), József Attila-díj (1988), Déry-jutalom (1990), Forintos-díj (1993), A Spanyol Királyság Érdemkeresztje (polgári tagozat – 1997), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1998), Radnóti-díj életműdíja (1998), Weöres Sándor-díj (1998), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja (2003), Alföld-díj (2004), Édes Anyanyelvünk Pályázat I. helyezés (2004), Kossuth-díj (2007)

Apa és fia közös története
Kardos András ebben a könyvben apjának, a száz éve született Pándi Pál irodalomtörténésznek állít emléket. A sok műfajú kötet gerincét az apjához írt hatvan (fiktív) levele alkotja:...
Egy sosem fakuló klasszikus
Sosem fakuló regényében Kosztolányi Dezső a poros bácskai kisváros szürkülő életeit éles fénybe helyezve tárja elénk. Az öregedő házaspár féltett kincse, csúnya, vénecske lányuk,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ