Hét könyvünk szerepel az AEGON-díj legesélyesebbjei között
Hét magvetős kötet szerepel a 2014-es AEGON Művészeti Díj tízes listáján.

Az AEGON Művészeti Díjat az AEGON Magyarország Zrt. alapította 2006-ban a kiugró szépirodalmi teljesítmények elismerésére, s hogy a közvélemény figyelmét ezúton is felhívja az alkotókra. A díjat élő magyar író, költő kaphatja az előző évben újdonságként napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért.

Az idei díjra minden eddiginél több, összesen nyolcvankét kortárs szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazatai alapján állt össze.

Idén a díjra legesélyesebb köteteket tartalmazó tízes listán szerepel (ABC-sorrendben) Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Csabai László: Szindbád Szibériában, Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat, Krasznahorkai László: Megy a világ, Kun Árpád: Boldog Észak, Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv és Tóth Krisztina: Akvárium című könyve is.

A tízes lista alapján az Aegon Művészeti Díj hétfős zsűrije konszenzusos szavazással dönti el, ki nyeri majd 2014-ben a díjat.

A teljes lista itt megtekinthető »

Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ