A Vámos Klub vendége február 5-én Cserna-Szabó András
A Vámos Klub vendége február 5-én, csütörtökön 19 órakor az Alexandra Pódiumon (Budapest, V. Nyugati tér 5.) Cserna-Szabó András, a Magvető Kiadó szerzője.





A szerzőről:

1974. március 9-én született Szentesen. 1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint média szakokon. 1994 és 1996 között az Esti Hírlap külső munkatársaként főleg színházi tárgyú cikkeket írt. 1997 és 1998 között a SELECT magazin munkatársa, ezt követően 1998 és 2000 között a Sárkányfű irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatának szerkesztője. 1998 és 2002 között a Magyar Konyha főmunkatársa és szerkesztője. Első kötete, Fél négy címmel a Magvetőnél jelent meg. 2003 februárjában a Vidám Színpadon volt első színművének (A Vendel tragédiája) felolvasó színházi előadása, majd a darabot 2006 nyarán közös produkcióban mutatta be a debreceni Csokonai Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis. 2003-ban a budapesti Új Színház ösztöndíjas drámaírója. 1997-óta rendszeresen publikál a Népszabadság hasábjain (Hétvége, Diploma, Kultúra), az Élet és Irodalomban, valamint számos irodalmi (Nappali ház, Alföld, Jelenkor, Bárka stb.), gasztronómiai (pl. Magyar Konyha, Gusto) és egyéb (pl. Playboy, Unit stb.) lapban. Jelenleg a Unit magazin főszerkesztője.

A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Fél négy (1998), Fél hét (2001), Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), Puszibolt (2008)

Díjai:
Móricz Zsigmond ösztöndíj (1998), Mészöly Miklós-díj (2008), az aradi Irodalmi Jelen irodalmi folyóirat díja (2008)

Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ