Havasréti József Déry-díjas
A Szerb Antal-monográfia és az Űrérzékeny lelkek szerzője október 17-én vehette át a Déry-díjat.

Fotó: Gyuricza Eszter

A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda olyan alkotóknak, akik a magyar irodalom művelésében kimagasló eredményeket értek el. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak.

A jutalmakat és az okleveleket 29. alkalommal adták át az Artisjus székházában. Az alapítvány titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, a kitüntetést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, tagjai Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László.

Havasréti József mellett Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész, Halasi Zoltán költő, író, műfordító és Tompa Andrea író, kritikus is átvehette az elismerést.

Forrás és bővebb információ: Litera.hu

 

 

Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ