Szilasi Lászlóé az idei Mészöly Miklós-díj
Szilasi László író, irodalomtörténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 94. évfordulóján adtak át Szekszárdon.

A Mészöly Miklós Egyesület az író A harmadik híd című, 2014-ben a Magvető Kiadónál megjelent regényéért ítélte oda az elismerést, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át a tolnai megyeszékhelyen, a Művészetek Házában rendezett emléknapon.

Méltatása szerint a regényen erőteljes Mészöly-hatás érezhető, az író imitáció, idézet nélkül a "szövegköziség légkörében" alkot. Laudációjában Mészöly Film és Megbocsátás című kisregényeit említette, mint amelyeknek megidézése tökéletesen egyedi Szilasinál.

A mű szereplői jellemzése szerint “a halál, a születés és az üdvösség helyeit járták be” .

A regényben egy hajdani emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét. Darvasi László – korábban Mészöly-díjjal elismert – író a műhöz írt ajánlójában “bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus” könyvként jellemezte a regényt, amelyből azt is megtudhatja az olvasó, hogy "a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha."

A díjazott az elismerés átvétele után mondott beszédében felidézte: egyetemi tanulmányai kezdetén Mészöly Miklós korai és Vörösmarty Mihály kései szövegei együttesen vezették be a magyar irodalom olvasásába. Azt tanították, hogy minden igazi poétikai megoldás csak egyetlen egyszer használható fel – jegyezte meg.

Forrás és további információ: Librarius.hu

Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
A hosszú utazások könyve
Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ