Hatvan évvel ezelőtt, március 10-én jelent meg a Magvető Kiadónál az első könyv. Az évfordulóra csokorba szedtünk néhány izgalmas tényt, adatot, információt.

 

Hatvan éve, 1955. március 10-én jelent meg a Magvető Kiadó első kiadványa: Hatvany Lajos Petőfi márciusa című történelmi regénye.

Az első Magvető által kiadott könyv, amely több mint 25 000 példányban jelent meg, Mikszáth Kálmán Akli Miklós című regénye volt 1955-ben.

(Kép: Antikvarium.hu)

 

Az első 100 000 példányban kiadott könyv Rejtő Jenő A láthatatlan légió című könyve volt 1956-ban. A 200 000 példányos kiadási határt is egy Rejtő-könyv ugrotta meg 1968-ban: Az ellopott futár 229 000 példányban jelent meg.

 

Az egyik legkorábban kiadott szerzőnk Juhász Ferenc. A virágok hatalma című 1955-ös kötete így kezdődik:

„Csodák, csodák és látomások,
vad víjjogások, zokogások!

Csodák, csodák, csodák ömölnek
két szememből, mint a könnyek.

Világot-rázó szél nyöszörög
csontvázam pillérei között.

A hús lombjait szüntelen rázza
a létezés lázas látomása.”

 

(Fotó: PIM, DIA)

„– Géza, miért vállal el az ember egy, a csőd szélére jutott szakmában egy, a csőd szélére jutott kiadót?

– Morcsányi Géza: Kalandvágyból. Vagy meggondolatlan, percnyi fellobbanásból. Elmúltam negyven, éppen meguntam azt, amivel előtte foglalkoztam, vissza akartam menni a színházba dramaturgnak, s akkor kaptam egy telefont Esterházy Pétertől. A helyzet komolyságát és komolytalanságát jellemezte, hogy ő, az egyik legnagyobb kortárs író szabad kezet kapott a kiadó tulajdonosaitól. A helyzet valóban komoly volt, mert tényleg a csőd szélén állt a cég, s komolytalan, mert a tulajdonosokat már annyira nem érdekelte, ki vállalja el ebben a helyzetben a kiadó vezetését, hogy azt mondták Esterházynak – aki Magvető-szerző volt korábban is –, kerítsen valakit, akiben ő megbízik. Először nemet mondtam, aztán azt gondoltam, végül is egyszer él az ember. Belevágtam. Sorozatosan nagy-nagy szerencsénk volt. Esterházy épp akkor írt egy új könyvet, ami vékony volt. Márqueztől is éppen egy vékony könyv jött, így mindjárt a legsúlyosabb csőd széléről sikerült egyet odébb lépnünk.”

Forrás: zavada.irolap.hu

 

„Az én nagy szerencsém a Magvető volt, illetve Kardos György igazgató, ott mindenek ura. Nem tudok róla jól beszélni, mert egyfelől az volt, aki, olyan múlttal, amilyennel (sőt jelennel, hisz míg én a háznak jó szerzője lehettem, barátaim életét, Mészölyét, Nádasét, súlyosan feldúlta), másfelől velem csak jót tett. De rosszul fogalmazom, mert kevesebb volt ez, annyi csak, hogy a kiadó kiadóként viselkedett velem, mért volna ez „jó” és „tevés”… és jóval több is, mert annyira hihetetlen. A szokásos: az alapvető jog mint kiváltság.”

Esterházy Péter: „Azt csinálom, amit eddig, nézdegélek”. Beszélgetés Keresztury Tiborral, 1989. In: A halacska csodálatos élete

 

A kiadó alapítója, Képes Géza

A Magvető Könyvkiadót a mátészalkai kovácsmester fia alapította. Akár egy mese is kezdődhetne így, de Képes Géza élete nem minden elemében nevezhető mesésnek. Az 1909-ben született, nyelvek iránt rendkívüli tehetséget mutató kisfiúra tanítói figyeltek fel, és az ő tanácsukra került a sárospataki református gimnáziumba. Érettségi után felvették a jó képességű, de szegény fiatalokat felkaroló Eötvös Kollégiumba. Magyar-német-angol szakon szerzett diplomát, de hamar elsajátította a francia, latin, újgörög, orosz, finn, észt és perzsa nyelv ismeretét is. 1933-ban „Márványba véslek” címmel jelent meg első verseskötete, és ebben az évben lett tanár egykori iskolájában, Sárospatakon. Költői pályájával együtt indult műfordítói tevékenysége is, ő tolmácsolta először a modern angolszász költők, köztük T.S. Eliot és Ezra Pound műveit. A kortársak mellett vonzotta az ősköltészet is, lefordította a perzsa Háfizt és Szádit, az óorosz Igor-éneket, valamint számos finn és észt népköltészeti alkotást. Publikált Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében, köteteiről a Nyugat is közölt elismerő kritikát.

Amikor a háború kitörése után a sárospataki kollégiumból elbocsátottak két brit állampolgárságú nyelvtanárt, kollégái iránti szolidaritásból Képes Géza is felmondott. A Honvédelmi Minisztérium polgári alkalmazottja lett, francia-angol-finn fordítóként dolgozott, és közben publikálta második, „Gorgó mereng” című verseskötetét. Minisztériumi tisztviselőként csatlakozott a németellenes ellenállási mozgalomhoz, katonaszökevényeknek és körözés alatt álló személyeknek szerzett hamis papírokat.

„Miért mondod: nem kalmár nép a magyar? Hiszen eddig / mást se csinált, csak más népnek eladta magát” – írta egy epigrammájában. A háború végén bujkálnia kellett, rövid időre a Gestapo fogságába került, ahonnan kalandos körülmények között sikerült megmenekülnie.

1945-től a Magyar Rádió irodalmi osztályán lett szerkesztő, ahol több új műsortípust alakított ki, ő indította el a Gyermekrádió és a Falurádió adásait is. Bár az új rendszer hívének számított, gyakran adott megbízást hangjáték vagy irodalmi műsor készítésére publikációs lehetőségeiktől eleső íróknak, így Tersánszky Józsi Jenőnek, Tamási Áronnak, Szentkuthy Miklósnak és Szép Ernőnek is. Műfordítóként előbb egy angol versgyűjteményt adott közre (A sziget énekel, 1947), majd egy orosz antológiát (A szabadság magvetői, 1949). 1953-tól a Nagy Imre-féle politika támogatója lett, és ennek jegyében találta ki, hogy az addig egyeduralkodó, „keményvonalas” Szépirodalmi Kiadó mellé hasonló profilú, új könyvkiadót kellene létrehozni, – ráadásul nem a párt vagy a kormány, hanem az Írószövetség vállalataként.

Képes Géza 1954-ben fogott hozzá a Magvető Könyvkiadó létrehozásához. „Az volt első számú »hittétele«” – írta közeli munkatársa, Tóbiás Áron, az új kiadó szerkesztője, hogy „adjunk ki mielőbb lehetőleg minden olyan érdemes írói művet, amelyet a Rákosi-korszakban az »elhallgatottak« mégis megalkották, de a kéziratok-gépiratok az íróasztal legmélyén pihennek. És Csipkerózsika-álmukat alusszák…”.  Az új kiadó

1955 januárjában kezdte begyűjteni a Szépirodalmi Kiadónál kiadhatatlannak ítélt kéziratokat, amelyeket március 10-től kezdve folyamatosan adott ki. Így jelenhettek meg többéves hallgatás után Füst Milán, Kassák Lajos, Remenyik Zsigmond, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Szentkuthy Miklós, Rónay György, Szabó Magda, Török Sándor, Thurzó Gábor és Weöres Sándor művei. Képes azonban nem csak a régi szerzők kéziratban maradt műveit vette elő, hanem fiatal pályakezdőket is a kiadóhoz vonzott. Mindjárt az 1955. évi Ünnepi Könyvhétre megjelentette az „Emberavatás” című prózai antológiát, amelyben Sánta Ferenc, Csurka István, Moldova György, Galgóczi Erzsébet először publikálhattak.

Képes Géza kiadóvezetői és szerzői tevékenysége mellett elvállalta a Magyar Írók Szövetségének titkári megbízatását is, nem sokkal később pedig a Magyar PEN Club főtitkárává választották. 1956. november 3-án ő fordult kétségbeesett felhívással a nemzetközi írói fórumokhoz: „A magyar írók segélykiáltással fordulnak a világ íróihoz. Kérik, szánjanak időt és fáradságot arra, hogy megtalálják a leghathatósabb módot szabadságunk ügyének támogatására. Hívják fel a világ közvéleményét, hogy a győztes forradalommal kivívott függetlenségünknek és országunk semlegességének megsértése súlyos katasztrófához vezetne. Sorsunk nemcsak politikai kérdés, hanem élet és halál ügye. A magyar írók teljes egységben arra kérik főtitkár urat, hogy mindezt közölje táviratilag a PEN centrumokkal. Hálás köszönettel a Magyar PEN Club elnöksége nevében: Képes Géza.” Üzenetét az ostromlott Budapestről három napon át olvastatta be a rádióban, mígnem Londonból csakugyan eljuttatták azt a világ összes PEN Club szervezetéhez. A forradalom bukását követő átmeneti időszakban Képes azt tervezte, hogy Magvető címmel folyóiratot indít, de erre már nem maradt ideje: 1957-ben rövid úton elbocsátották az általa létrehozott kiadótól.

1958-tól az MTA Irodalomtudományi Intézet világirodalmi osztályára került, ahol rövid ideig a Helikon Világirodalmi Figyelő szerkesztőjeként dolgozhatott tovább, majd fiatal kora ellenére nyugdíjazták. Innentől visszavonultan élt, bár költőként és műfordítóként is termékeny volt. „Műfordításai köteteket töltenek meg. – írta róla Vezér Erzsébet – Fordított nyugati nyelvekből (német, angol, francia, olasz, spanyol), az összes finnugor nyelvekből előszeretettel népköltészetet, ó- és újgörögből, oroszból, bolgárból, arabból, perzsából, kínaiból, japánból és ki tudná mind felsorolni.” A Magvető Kiadó alapítója 1989-ben halt meg Budapesten.

 

Miért Magvető a Magvető?

Sokan úgy tudják, hogy a Magvető Kiadó Móricz Zsigmond 1940-es híres irodalmi antológiája után kapta a nevét, amelyben az író ezer esztendő magyar prózájából és verseiből válogatta össze az általa legfontosabbnak tartott darabokat. A kiadó alapítója, Képes Géza biztosan ismerte a Móricz-féle Magvető-kötetet, hiszen fiatalon publikált is Móricz lapjában, a Kelet Népében. Ennek ellenére az ő névválasztásának más gyökerei lehettek. Képes a kezdődő sztálinizmus évében állította össze a „Szabadság magvetői” című orosz fordításgyűjteményét. A kötet címadó és egyben programadó verse Puskin „A szabadság magvetője” címmel lefordított rövid költeménye. Az 1823-ban született „Изыде сеятель сеяти семена своя” című vers Jézus példázatára, a Máté-evangélium serény magvetőjére utal, akárcsak Móricz antológiájának címe. Csakhogy az eredeti Puskin költemény sokkal filozofikusabb, szelídebb, mint Képes versfordítása, amely így, kötetcímként is megadva egyfajta politikai állásfoglalásként is értelmezhető:

A szabadság magvetője

 

A frissen felszántott mezőre

ragyogtak még a csillagok

s én, a szabadság magvetője

szórtam az éltető magot.

 

Hullt, hullt a gondolat – hiába!

s hiába folyt a veríték:

nem, nem hallgat költő-fiára,

béget s legel békén a nép.

 

Kell is a nyájnak a szabadság!

Nyírják, – ölik? – mindegy neki:

s ha jármát cifrára faragták,

a sors ellen miért kelne ki?!…

 

Nem véletlen, hogy 1954-ben, a politikai enyhülés évében Képes Géza ismét ezt a gondolatot emelte programmá, amikor önálló szépirodalmi kiadót hozhatott létre. Így lehetett az eredetileg bibliai metaforából – talán orosznak vélt vonatkozásai miatt – intézménynév a kommunista Magyarországon.