Dragomán György kapja idén a Győri Könyvszalon alkotói díját
2016. november 18-án, pénteken 11 órakor adják át a Győri Könyvszalon alkotói díját a Magvető szerzőjének.

Fotó: Valuska Gábor

Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen. 1988 óta él Magyarországon. A kivándorlás után négy évig Szombathelyen lakott, ott járt gimnáziumba és ott ismerte meg a feleségét, Szabó T. Annát. Fiatalon, huszonkét évesen nősült meg. Két fia született, Gábor és Pál. Írni tizenhárom évesen kezdett.

Az ELTE-re angol és filozófia szakára járt (közben tagja volt az Eötvös József Collegiumnak és Láthatatlan Kollégista is volt). Végül a filozófiát három év után abbahagyta. Az angolt elvégezte, sőt a három éves PhD képzést is, közben öt éven át írta a A pusztítás könyvét, amely 2002-ben jelent meg. Ezt követte 2005-ben a Magvetőnél közreadott második regény, A fehér király, amely világszerte harmincnál is több nyelven megjelent, köztük németül, angolul, norvégül, hollandul, bolgárul, szerbül, lengyelül, szlovénul, finnül. A regényből 2015-ben Alex Helfrecht és Jörg Tittel filmet forgatott: a főbb szerepekben Jonathan Pryce (Trónok harca, Wolf Hall), Fiona Shaw (True Blodd, Harry Potter, utóbbiban ő játszotta Petuniát) és Agyness Deyn szupermodell látható.

Írásait közölte a Holmi, a Mozgó Világ, a Jelenkor, az Élet és Irodalom, az Alföld, a Népszabadság és a Kritika. Megjelent műfordítása Samuel Beckett: Watt című regénye.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
A fehér király (2005, 2014), Máglya (2014), A pusztítás könyve (2015), Oroszlánkórus (2015)

Díjai

Bródy-díj (2003), Soros-ösztöndíj (2003), Mozgó Világ-nívódíj (2003), Déry Tibor-jutalom (2005), Márai Sándor-díj (2006), Artisjus Irodalmi Díj (2006), József Attila-díj (2007), Márciusi Ifjak díj (2008), Litera-díj (2008), Román Kultúra-díj (2008), Mozgó Világ Nívódíj (2008)

Honlapja: http://dragomangyorgy.com


Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Egy nagymama legendás élete
Milbacher Róbert új regénye egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti....
Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Fordította: Kiss Ilona
Önéletrajzi írások
Ljudmila Ulickaja 2019 végén kezdte írni személyes, mégsem csupán privát naplójegyzeteit: rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ