Tóth Kinga kapta az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat
A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, 2017. április 22-én, szombat délelőtt jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben a Magvető szerzője, Tóth Kinga veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.

Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

A díj átadására 2017. április 29-én, szombaton 19 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten kerül sor. 

Forrás: Litera.hu

 

Tóth Kinga

Költő-illusztrátor, zenész, tanár.

Tóth Kinga (Sárvár, 1983) a Tóth Kína Hegyfalu formáció frontembere, kísérleti zenével és hangköltészettel foglalkozik. A Pannon Egyetem bölcsészkarán német bölcsész, nyelv- és irodalomtanár, a Budapesti Kommunikációs Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán mesterdiplomát szerzett, a Kodolányi János Főiskolán újságíró-lapszerkesztő és német nyelvtanár alapképzést végzett. Kutatási területei: Agresszió Ödön von Horváth drámáiban, agresszió és nyelv, művészeti kommunikáció.

Verseit, vizuális költeményeit, hangköltészeti zene- és videómunkáit többek között az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Műút, a Tiszatáj, a Látó, a Mozgó Világ, a Palóc­föld, külföldön a Huellkurven, a tapin és a Colony magazin közölte. A József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Solitude- és Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas. Főbb kiállításai Budapesten a Bejárat, Tat, Boulevard és Brezsnyev Galériákban, a Kegyeleti Múzeumban a Múzeumok Őszi Fesztiválján, Stuttgartban a Solitude Akadémián, a Művészetek völgyében, az Artplaccon; albumai a francia Sirano Recordsnál, a német Attentional Circuits Labelnél, az amerikai No Future kiadónál jelentek meg. Első kötete Zsúr címmel 2013-ban a Prae gondozásában, az All Machine német nyelven pedig 2014-ben Stuttgartban, a Solitude Akademie kiadásában jelent meg.

http://www.tothkinga.blogspot.de/

Fotó: Frank Kleinbach

A Magvetőnél megjelent műve

All Machine (2014)

Díjai, ösztöndíjai

Solitude Ösztöndíj  (Ger) (2013)
Queer Kiadó novellapályázat, I. helyezés (2012)
Móricz Zsigmond Ösztöndíj  (2014)
AIR rezidenciaprogram (Afr) (2014)
Havirov residency (Cz) Visegrad Project (2014, 2015)Hazai Attila Irodalmi Díj (2017)

„egymás szavait visszhangozzuk”
A bálna nem motívum paradigmatikus indulása után második verseskötetében Zilahi Anna az emberi érintkezés és megismerés határait, természetes és mesterséges eszközeit, lehetőségeit és...
A gyász és a vigasz könyve
Szilasi László gyászkönyve az édesanya halála után kezd íródni: a szerző minden este 18:48-kor hívta fel az édesanyját, és miután meghalt, írásban folytatta vele az immár egyirányú...
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ