Képzett társítások – AEGON-estek a Nemzetiben
2009. október 20-án 19 órától a Gobbi Hilda Színpadon Alföldi Róbert vendége:

Jónás Tamás költő
az idei AEGON Művészeti Díj kitüntetettje,

valamint Juhász Gábor zeneszerző, dzsesszgitáros,  
aki az esten veszi át az AEGON Művészeti Társdíjat

Közreműködik: Szalóki Ági – ének
és a Dés András Trió:
Oláh Szabolcs – gitár
Szandai Mátyás - nagybőgő
Dés András – ütőhangszerek

Ötletgazda, az estek szerkesztője, szervezője: Eszéki Erzsébet


Immáron a negyedik évad következik a Képzett társítások - AEGON-estek című sorozatban. Az eddigi három évad során fellépett itt már a hazai művészeti élet színe-java, a közönség rendkívül érdekes alkotókat ismerhetett meg ezen alkalmakkor, a személyes beszélgetéseknek köszönhetően. Hamar beigazolódott, hogy a nézők és a vendégek, azaz maguk a művészek is örülnek a nyitottságra, kitekintésre és az együttműködésre épülő sorozatnak.  

Október 20-án a 2009-es esztendő két AEGON-díjas művésze lesz Alföldi Róbert vendége. Azaz Jónás Tamás költő, aki áprilisban vette át a szakmai zsűri döntése alapján az idei AEGON Művészeti Díjat Önkéntes vak című kötetéért. Így most rajta a sor, hogy a 20-i esten felolvassa laudációját Juhász Gábor zeneszerzőről, dzsesszgitárosról, akit már ő jelölt az AEGON Művészeti Társdíjra – a kiírás szerint másik művészeti ágból.

A sorozat estjein számos alkalommal rendkívüli élményt nyújtott az, ahogy a beszélgetésre, az irodalomra, a felolvasásokra és a vetítésekre reagáltak a vendégek világához választott dzsesszzenészek, akik érzékeny improvizációkkal adták hozzá a magukét az ott történtekhez, a maguk nyelvén: zenével. Ezúttal szintén olyan előadóművészek teszik ezt, akik kötődnek mindkét idei AEGON-díjas alkotóhoz, Jónás Tamáshoz és Juhász Gáborhoz, s láthatunk fotóösszeállítást Vancsó Zoltán – természetesen az esthez kapcsolódó – képeiből is.

Az AEGON Művészeti Díj és Társdíj, valamint az AEGON-estek, a teljes program saját honlapja: www.aegondij.hu

Versek a szövetségről és a magányról
Távoli világok és egymást tükröző történetek találkoznak Tamás Zsuzsa kötetében. Az egyik világegy szibériai remetenő alakja köré épül: álomszerű párbeszéd, amelynek létrejötte...
A legkövérebb magyar ember végeláthatatlan előadást tart a tömpemizséri kultúrházban az egészséges táplálkozásról és a méregtelenítés csodájáról, közben sűrűn öblögeti torkát...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ