Csabai László kapta a Mészöly Miklós-díjat
A díjat Mészöly Miklós szülőhelyén, Szekszárdon vette át Csabai László A vidék lelke című kötetéért.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó Mészöly Miklós Egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak. A díjat minden évben Mészöly Miklós születése évfordulóján, január 19-én vagy az azt megelőző, illetve követő napokban adják át az író szülővárosában, Szekszárdon. Olyan író kaphatja, aki a tágabb értelemben vett fiatalabb nemzedékhez tartozik, jelentős írói, kritikusi vagy irodalomtörténészi életművet hozott létre, és fontos társadalmi kérdésekben nyilvánosan is hallatja a hangját.

Csabai László A vidék lelke című kötetét Szkárosi Endre laudálta. Részlet a laudációból:

"A nyírségiek és a beregiek szenvedéstörténetét dokumentálja Csabai könyve, de nem szociográfiaként, hanem anekdoták, személyes történetek, beszélgetések gyűjteményeként. Nemcsak sok története, de ezekhez sok hangja is van, hol a nyersebb és realistább Móriczot, hol a meseibb Mikszáthot idézi. Kortársai közül Oravecz Imre szövegeivel mutat hasonlóságot (még akkor is, ha az ábrázolt vidék sokban különbözik), mert láthatóan jól ismeri közegét, közülük beszél, minden mondatában meggyőző és autentikus. A megalázott, kiszolgáltatott vidéki emberek tablója pedig Tar Sándor írásaira emlékeztet, bár nem jut el a tragikumnak és a kilátástalanságnak olyan brutális végleteihez, mint a debreceni íróelőd. Csabai László meggyőzően és több ponton csatlakozik ahhoz a tradícióhoz, amelynek legfontosabb célja a vidék, a periféria megmutatása. Mindezt rendkívül hitelesen teszi, látható, hogy tökéletesen ismeri témáját, mindent tud a tanyákról, az ott élőkről, nyelvhasználatukról, érzelmeikről. Tudja, hogyan lesz a lebbencslevesből öreglebbencs, majd öhön, és azt is tudja, milyen a tekintete annak, aki épp az utolsó malacát szolgáltatja be."

A teljes laudáció itt olvasható

Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ