Grecsó Krisztián regénye kapta a Libri irodalmi közönségdíjat
A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját május 13-án tartották – a rendkívüli helyzetre való tekintettel a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán. A Libri irodalmi díj nyertese 2020-ban Láng Zsolt Bolyai című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet 180 képviselője tett javaslatot, hogy a 2019-ben megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség. Idén ebből a 10 könyvből kerültek ki a győztes alkotások. A Vera 2019 februárjában jelent meg. Beck Zoltán szerint: „…ez a könyv beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé. Azé a valóságé, amelyről tudjuk: kiábrándító, korrupt és boldogtalan minden időben, hogy szorongó és bizonytalan emberek a felnőttek, azok, akik mi vagyunk, vagy akikről azt gondoltuk egykor, gyerekként, hogy mi is leszünk majd – ha felnövünk egyszer. Felnőttként meg kénytelenek vagyunk belátni: gyerekként sem voltunk, gyerekként sem lehetünk tiszták és ártatlanok.”

Fordította: Kiss Kornélia
Három testvér szemben a múlttal
A Serge egy magyar származású francia zsidó család története, három testvéré, akik elvesztették idős édesanyjukat. Amikor egyikük lánya felveti, hogy utazzanak el Auschwitzba, a megkeseredett...
Budapest titokzatos helyei és lakói
Mi mindent nem tudsz még Budapestről? Hol lakik az utolsó budapesti sárkány? Tudod? Nem tudod? Kire vár a Margitszigeten egy hajótörött? Tudod? Nem tudod? Mért kapott Petőfi Sándor intőt iskoláskorában?...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Egy tiltott abortusz története
A Nobel-díjas Annie Ernaux könyve 1963-ban játszódik. Kennedyt épp most lőtték le Dallasban, de az egyetemista Annie egészen mással van elfoglalva: pár napja derült ki, hogy terhes. Nem szeretné...
„Csak a boldogság pillanatai / készülnek az Örökkévalóság anyagából”
Rakovszky Zsuzsa egyszerre érzéki, tárgyszerű és elvont, metafizikus költészetének alighanem az idő az egyik legfontosabb témája. A Visszaút az időben című verseskönyve és Az idők jelei...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ