A beszélgetésen meghallgathattuk az írónő egyedi hozzállását, gondolatait. Két év várakozás után végre Pécsett köszönthettük Ljudmila Ulickaja orosz írónőt. A Tudásközpont nagyelőadójában teltház fogadta a törékeny és közvetlen asszonyt, beszélgetőtársa V. Gilbert Edit, első magyarországi fordítója volt.

Furcsa írói pálya-indulás Ulickajáé. Biológusként, egészen pontosan genetikusként végzett és dolgozott jó pár évig, mielőtt a hatalom fura urai el nem bocsátották a szakmájából. Igaz, tett is érte a hölgy, szamizdat írásokat kezdett el terjeszteni. Íróként a 80-as évek végén próbálta ki magát, akkor még úgy gondolta, hogy csak a saját kollégáinak fog írni, ezért nem is törődött vele, hogy a nagyközönség hogyan fogja befogadni műveit. Aztán jött a meglepetés, egyre szélesebb körben ismertté vált Ulickaja neve és az egyedi stílus úgy néz ki, csak vonzotta az embereket. Volt hivatását sem feledte, a genetika témája, kifejezései megtalálhatók regényeiben. A találkozón, mintegy üzenetként hozzá is tette, kiindulva saját életéből:  „jó, ha egy írónak más szakmája is van.”

Ulickaja nem szokványos író abból a szempontból sem, hogy nem érdeklik a műveiről megjelent kritikák. „Nem vagyok olyan ember, aki ilyen dolgok miatt bosszankodni hajlandó.” Hozzátette, író és kritikus – két külön szakma. Igyekszik nem közvetlen kapcsolatban lenni velük. Arra a kérdésre, hogy a pozitív reakciók is hidegen hagyják-e, egy orosz közmondással válaszolt: „A jó szónak a macska is örül”, de azért igyekszik pártatlannak maradni. Saját írói módszeréről azt mondta, hogy neki nincs olyan. Nem úgy alkot, hogy megtervezi körültekintően az írást, kiméri, miből mennyi kell, hanem az érzelmeire hagyatkozik, és azt írja meg, amit éppen a szíve diktál.

A szoknyás Csehov. Ezt a jelzőt aggatták rá 1996-ban Franciaországban, amikor első kisregényéért, a Szonyecskáért megkapta a Medici-díjat. Gilbert Edit megkérdezte, mennyire tud ezzel azonosulni. Az írónő így reagált: „Csehov nem örülne túlságosan ennek, de én sem rajongok túlságosan ezért a megszólításért”. Megtudtuk, Csehov gyűlölte a női nemet, ő viszont számos írásában foglalkozik a nőkkel, valamint a beszélgetés során többször elismerően nyilatkozott róluk. Csehov nem tartozik kedvenc szerzői közé: gyerekkorában olvasott pár drámát tőle, és azóta sem érti, hogy miért állítják a műveit előszeretettel máig színpadra. Mostanában azonban elő-előveszi az orosz drámaíró darabjait, szeretne adni neki még egy esélyt. Még egy kísérletet is elvégzett: összegyűjtötte Csehov motívumait és a felhasználásukkal írt egy drámát. A végeredmény számára nevetséges volt saját elmondása szerint. Leszkovot, Tolsztojt, Platonovot és Nabokovot sokkal nagyobbra tartja a honfitárs írók közül. A szoknyás jelzőhöz még annyit hozzátett: „soha nem hordok szoknyát”.

Érdekes volt azt is hallgatni, hogy az az írónő megtapasztalhatta az alkotás „evolúcióját”, legalábbis matéria terén. Az egyik regényét, a Magyarországon szinte legismertebb Kukockij esetei címűt úgy írta meg, hogy papírra vetve kezdte, írógéppel folytatta és számítógépen fejezte be. Ezt a folyamatot és a „végtermékeket” Ulickaja férje, a szintén művész, festő egy kiállítás keretében fel is dolgozta a regény megjelenésekor, „Munka a kézirattal” címmel.

Rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert művei. Gilbert Edit azt firtatta, ez minek köszönhető. A válasz egyszerű: mindenhol ismerős, közös problémákat dolgoz fel. A legnagyobb vihart kavart Daniel Stein, tolmács című regénye például a zsidó és a keresztény egyház közti közeledésről szól. Az ortodox és a zsidó egyházak egyből támadták, azonban félmillió eladott példánnyal büszkélkedhet a regény kapcsán. Művei nagy sikert aratnak Japántól Törökországig egyaránt. „Minden ország társadalmában léteznek bizonyos kérdések. Egyeseket már megfogalmaztak és mernek nyilvánosan beszélni róluk, más kérdések pedig megértek a megfogalmazásra, csak kevesen vállalják fel őket.” Ő ezeket az első lépéseket igyekszik megtenni. Az eredmény magáért beszél: sokkal vaskosabb vitairat született a műről, mint a mű maga. Az írónő szerint az képes befogadni ezt és a többi művét, aki kellően nyitott. Az, aki szemellenzővel áll neki a szöveg olvasásának, azt nagyon nehéz lesz meggyőzni bármiről is.

A délután során még meghallgathattuk Ulickaja fejtegetéseit a nők, a vidék és az értelmiség helyzetéről is Oroszországban, ez utóbbiról elég lesújtóan azt nyilatkozta, hogy a kérdés az, hogy egyáltalán beszélhetünk-e az orosz értelmiségről, vagy ez is csak egy címke, amit az emberekre aggatunk.

Útravalóul a hölgy a következőket mondta: „Az embereknek gondolkodniuk kell. Saját döntéseket kell hoznunk, saját válaszokat kell megfogalmaznunk. Nem szabad semmilyen mintát követnünk”.

Ljudmila Ulickaja a Méhes Károly által szervezett Pécsi Íróprogram (Writers in Residence) huszonötödik vendége. A 2007 óta futó program során évente pár szerzőt lát vendégül Pécs, (idén összesen ötöt), akiknek házi feladatként pécsi élményeiket kell napló formájában képernyőre/papírra vetni, amellett, hogy saját művükön dolgozhatnak egy belvárosi lakópark kényelmes apartmanjában. Ulickaja biztosan fog pár sort szentelni a magyar egészségügynek is, ugyanis egy kisebb balesetnek köszönhetően tárgyi emléket visz haza Pécsről: be kellett gipszelni a karját. Az írónő találkozott Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével egy hétvégés pécsi találkozása során és ellátogatott Boban Markovic szombat esti Kodály Központ-beli koncertjére is. A Pécsi Íróprogram - amelynek védnöke Pécs városa mellett most már Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is – következő vendége Eda Kriesová, cseh író, Havel régi "harcostársa" és hivatalos életrajzírója lesz.

Ljudmila Ulickaja legújabb regénye Imágó címmel már kapható a Magvető Kiadó jóvoltából.

 Forrás: pecsiriport.hu