Garaczi László Litera-díjas!
A Litera kihirdette Én nem fogom be című verspályázatának eredményét. A Litera-díjat 2012-ben Garaczi László nyerte el, a nyílt pályázat első díjasa: Horváth Viktor. - A cikkben megtekinthetik a LiteraTV felvételét is a díjátadásról.

A Litera Én nem fogom be címmel nemrég meghívásos és nyílt verspályázatot hirdetett, amelyre olyan közéleti/közérzeti költeményeket várt, amelyek aktuális állapotainkra - Magyarország helyzetére, az általános közérzületre, aktuális eseményekre - reflektálnak.

A meghívásos pályázaton részt vevő költők:
Balla Zsófia, Garaczi László, Kántor Péter, Schein Gábor, Szálinger Balázs, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina és Vörös István.

A verseket öttagú diákzsűri bírálta el: Balajthy Ágnes (Debreceni Tudományegyetem), Gál András (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Miklósvölgyi Zsolt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Sinkovicz László (Szegedi Tudományegyetem), Szamák Anna (Pécsi Tudományegyetem).

A zsűri 2012. április 21-én a Litera díjátadó estjén kihirdette döntését. 2012-ben legjobbnak ítélte Garaczi László Így jobb, ha című művét.

A Litera-díjat tehát idén Garaczi László vehette át.

A nyílt pályázatot szakmai zsűri bírálta el: Bárány Tibor, Zalán Tibor és Keresztury Tibor, a Litera főszerkesztője.

Az Én nem fogom be című nyílt pályázatra beérkező 296 pályaműből a legjobbnak öt alkotó versét ítélte. A nyílt pályázat eredménye tehát:

1. díj: Horváth Viktor
2. díj: Molnár Krisztina Rita
3. díj: Nyerges Gábor Ádám
 
A szakmai zsűri dicséretét kapta: Várkonyi Gábor, Keserű Maxim.

A Maros Sörözőben tartott díjátadón felolvastak a kortárs költők. A díjakat átadta: Keresztury Tibor főszerkesztő. A Literáról és a díjról Sebők Marcell beszélt még. Az est háziasszonya Nagy Gabriella volt.

A jó hangulatról Bérczesi Róbert gondoskodott, a hivatalos díjátadó program után is.

Az idei Litera-díjat és díjátadást két nagylelkű magánszemély támogatta.
A nyílt pályázat díjait három könyvkiadó jóvoltából adhattuk át: a Magvető, a Libri és a Scolar támogatta díjunkat.

Nézzék meg a díjátadást, és hallgassák meg a verseket a Litera.hu -n!

Jogunkban áll beszélni
Klára, a szabadelvű és szabadszájú nyugdíjas értelmiségi a demencia tüneteit fedezi fel magán, így legjobb barátnője fokozatos leépülése mellett saját kiszolgáltatottságával is kénytelen...
Új novellák
Hány érvelési hibát tartanak számon a Defterdár utcában? Hová vezet, ha bekamerázzuk az anyánk lakását? Ha a mondandónk egy elapaszthatatlan gondolatfolyammá változik, kik állhatnak a parton? Szvoren...
Eszmék és kelepcék regénye
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ