Vitray Tamás saját magával, saját magáról is úgy beszél, ahogyan híres műsoraiban a beszélgetőtársaival, beszélgetőtársairól. Figyel. Reflektál. Összerak. Megért. Új összefüggéseket fedez fel. Egyetlen felesleges szava, kérdése sincs. Határozottan, egyértelműen peregnek a szavai. Vitray analízis helyett szintézist teremt, az értelem és érzelem, a drámai jelenlét szintézisét.
Mert nem az a lényeges ebben a visszaemlékezésben, hogy a megélt örömök mellett mennyi borzalom és fájdalom hatotta át ezt a gyerekkort, hanem az, miként lehetett túlélni, és mit lehetett kezdeni vele. S noha látszólag egyetlen szó sem esik arról, hogy milyen utak, csalódások, remények, újrakezdések vezették őt el a Magyar Televízió épületéig, a Kiképzés mégis erről a kalandnak egyáltalán nem nevezhető, ám „kiképzésnek” joggal tartható, küzdelmes útról szól. A kezdetekről, a lehetőségekről, amelynek végén ott áll egy ember, aki (új) nevet szerez magának, s egy ország emlegeti őt így: „A Vitray”.

Terjedelem: 268 oldal
Méret: 123x184 mm
Kötés: keménytábla, védőborító
Ár: 2980 Ft
ISBN 978 963 14 2661 8

A szerzőről:

Vitray Tamás 1932. november 5-én született Budapesten

Fontosabb televíziós műsorai:

• 12 szék (1967)
• Fekete-fehér, igen-nem (1972)
• Ötszemközt (1973–1974)
• Csak ülök és mesélek (1975–1978)
• Sok van, mi csodálatos (1979–1980)
• Kapcsoltam (1980)
• Siker (1980–1981)
• Tengerre, magyar! (1981)
• Telefere (1985-1989)
• Apád, anyád ide jöjjön! (1990–1991)
• VT-TV (1991)
• Töltsön egy órát velem! (1993–1994)
• Az én olimpiáim (2000)
• 21 olimpiai közvetítés (1960–2004)

Részletek a könyvből:

„Csak a Szent István körút és Csáky utca sarkáig jutott. A latyakos, havas úttesten Nagymama jött szembe. A szánkón, amit maga után húzott, Nagypapa feküdt. Elment volna mellette, ha rá nem kiált. A hangjára megállt, végre észrevette és mosolytalan arccal, kifejezéstelen szemmel ennyit mondott: «Akkor mind a hárman megmaradtunk. »
Nagypapa igen rossz állapotban, magatehetetlenül, félig lelógva feküdt a szánkón. Az éhezés, a gyógyszerek hiánya és az átéltek miatt súlyos állapotba került, és megfelelő kezelésre nem volt esély sem. Nagymama azonnal mozgósította maradék vagyontárgyait, és amit lehetett, beszerzett. Az üvegablakokat deszkával pótoltatta, hogy ne szenvedjenek a hidegtől, bár még így is csak nagykabátban lehetett a lakásban megmaradni. Rántott levessel, illetve valami hasonlóval, némi kenyérrel, sárgaborsóval és néhány rejtélyes étellel alakított ki étrendet.”

„Lassan-lassan talpra állt, kúszva-mászva, később csoszogva-araszolva eljutott a célig, de akkor meg hatalmas furunkulusai támadtak. Az orvos, Gyulának egy volt munkaszolgálatos ismerőse, akitől az Ultraseptyl származott, és aki később az egyik nagy budapesti kórház főigazgatója lett, erre már csak diagnózist tudott, terápiát nem. Vitaminhiány, ami köztudomásúlag vitaminok fogyasztásával gyógyítható. Ezekben pedig nem volt választék. A furunkulusok nőttek, fájtak, végül kifakadtak. Szó, ami szó, a fiú nem volt gusztusos jelenség. Amikor végre úgy-ahogy talpra állt, megnézte magát a borotválkozó tükörben, és hangosan zokogni kezdett. – Láttam a halálfejemet – emlegette később. Csontig lesoványodott, fogsora kinyomta felsőajkát, szemei mélyen beestek üregükbe, ijesztő látvány volt.”