Maros András
Semmi negyven
,,Már tizenöt évesen a világ legjobbja vagyok"
George H. W. Bush hivatalos budapesti látogatása alatt a Vasas teniszpályáinál tartja napi futóedzését, együtt kocogunk. Körről körre lassul. Megkérdezem, fárad-e, hősködve azt mondja, nem. Hazugságon kapom az Egyesült Államok elnökét! A Fővárosi Tanács egyik osztályvezetőjét sikerül elsőre tökön lőnöm teniszlabdával, fagyi jár érte. Az idősebb csapattársakkal való pimaszkodásért viszont használt zokni jár - szájba. Misi, a pályamunkás lopott pólóban a slagnak kiásott gödörbe húzódik, ott iszogat, felszámolási eljárást indított saját magával szemben, jól áll az ügye. Cliff Richard belép a teniszcsarnokba fényes melegítőben, hajpántban. Ütök vele egy órácskát. Az ausztriai teniszversenyre kísérő szakvezető, miután eltéved Bécs belvárosában, megszólítja a helyieket: Guten Tag, Westbahnhof!<br>
Különös figurák és helyzetek, elérhetetlen példaképek a 80-as, 90-es évek teniszvilágából. A rendszerváltás környéki Magyarország egy élsportoló tinédzser szemén keresztül. Epizódok egy a vasfüggöny mögül az USA-ba keveredett, álmodozó fiú mindennapjaiból. <br>
Semmi negyven - nem jó állás, de még megfordítható...
