Szabó T. Anna a kezdetektől a vers hatására és működésére, a szó és a forma kapcsolatára, a titok elevenségére figyel. Hogy csend és hallgatás között miképpen lehet érvényes a lírai beszéd, hogy az a bizonyos létige (vagyok) mit, illetve kit jelent. Kit takar, és kit mutat?
Ez a költészet nem önmagába zárt, hanem dialogikus. Egyrészt sokszor szólítja meg önmagát és az olvasót, másrészt beszélget a magyar líratörténettel, az irodalmi hagyományokkal, korábbi alkotókkal és műveikkel. Nyolc önálló verseskötet után a Vagyok a szerző összegyűjtött és új verseit tartalmazza, és ezzel más dimenzióban folytatja a párbeszédet: a könyvet olvasva kirajzolódnak a kötetek és ciklusok belső irányai, alakzatváltozásai, hangsúlyeltolódásai. Fénytörések és formálódások, regiszterek és metaforák, mozgások és választások. Alanyi és analitikus; objektív és metafizikus; archaikus és posztmodern: Szabó T. Anna sok hangszeren szeret játszani, és ebben a könyvben éppen az összhangzat lesz a legérdekesebb.
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
Bodor Ádám a rövidformák nagymestere. Nála a csend sokszor beszédesebb a kimondott szónál; különleges nevekre hallgató hősei általában csak akkor szólalnak meg, ha valóban mondani akarnak...
