Bartis Attila - A nyugalom
Megjelenés ideje: 2001
ISBN: 9789631422511
ISBN 10: 9631422518
328 oldal
Ára: 2690 Ft
A nyugalom
Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit, és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát.
És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.
A kultikussá vált regényt 2001-es első kiadása óta Amerikában az év legjobb idegen nyelvről fordított könyvének járó elismeréssel díjazták, a belőle készült drámát 2003-ban mutatták be a Nemzeti Színházban Anyám, Kleopátra címmel, majd 2008-ban Alföldi Róbert rendezett a regényből játékfilmet (Nyugalom).
1968-ban született Marosvásárhelyen, 1984 óta él Budapesten. Író, fotográfus. Fotográfiáiból számos kiállítást rendeztek. Első regénye, A séta 1995-ben jelent meg.
Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven...
Életútinterjújában Kolosi Tamás szociológus, üzletember sorra veszi életének fontosabb állomásait: elmeséli, hogyan lett a magyar-filozófia-esztétika szakos bölcsészhallgatóból elismert...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ