Különös, borzongató, misztikus utazásra hív bennünket Sjón Izlandra, a jégszigetre. A kisregény rövid terjedelme ellenére nagy mondandóval bír: Izland múltjának sötét bugyraiba enged betekintést, ezt a múltat látja el széljegyzetekkel. A kötet kulcskérdése a régi, elmaradott, babonás, középkori Izland és a modern, felvilágosult, európai Izland között kibontakozó feszültség.

A kisregény műfaji önmeghatározása szerint „népi történet”, ami egyfelől arra utal, hogy népmesei elemekkel tarkítja a műballadát, másfelől néprajzi szempontból tárja fel a vidéki társadalom kereteit. Az egyik ilyen népmesei elem a mitikus macskaróka. Az izlandi hiedelemvilág a házimacska és a róka keveredésének két formáját ismeri. Az első, kevésbé veszedelmes forma a skoffin, ebben az esetben a macska az anyaállat, így az utódok is az ember közelében születnek, vagyis a macska tulajdonosának módjában áll elpusztítani őket. Ezzel szemben a valódi veszedelmet a skuggabaldur jelenti, ahol a róka az anya, és amely így a vadonban, az embertől távol születik. Ehhez a macskarókához számtalan babonaság kapcsolódik: ártó démonnak tartják, mely veszedelmet jelent a jószágokra, megátkozhatja az embereket, akár a halálukat is okozhatja, nem fogja őket a golyó, valamint tudnak beszélni. Ez a macskaróka lényegében egy szimbólum, talán a régi világ szimbóluma, mely végigvonul a művön.

A kötet cselekménye két szálon fut: az egyikben Baldur Skuggason tiszteletes űzi a rókát a hideg izlandi télben, miközben meg kell küzdenie a kegyetlen, zord természettel is. A másik szál a XIX. század végi Izland egy kis falusi közösségébe kalauzol el bennünket, ahol nagy vonalakban megismerkedhetünk az emberek problémáival, mindennapi életük kereteivel, valamint a fogyatékossághoz fűződő viszonyukkal, egy Down-kóros lány sanyarú sorsának bemutatásán keresztül. A könyv négy részből áll, az első és a harmadik a tiszteletes és a róka viadalát mutatja be, így ez a történet lényegében keretbe foglalja a Völgyben megbúvó faluban játszódó második részt. A negyedik rész mindössze hatoldalas, egyetlenegy levelet tartalmaz, amely a történet folyamán felmerülő valamennyi rejtélyről lerántja a leplet, így egyfajta epilógusnak is tekinthető. Az első rész roppant különös: a rókavadászat mozzanatait örökíti meg, de nem tudunk meg semmit arról, hogy mennyiben különös ez az állat, és arról sem, hogy ki a titokzatos vadász. Az oldalak közel sincsenek teleírva: óriásiak a margók, kevés rajtuk a szöveg, a legrövidebb a 20. oldalon, ahol mindössze ennyi áll: „Fagyos volt az éjszaka, a hosszabbik fajtából.” Így ez a rész egyfajta prózaversként is olvasható.

Sjón kevés, de annál jellemzőbb karakterrel meséli el történetét: Baldur Skuggason tiszteletes a régi, elmaradott világ képviselője, akinek lakolnia kell tetteiért. Jellemző rá, hogy sohasem járt külföldön, ellenzi a villamosságot és kitiltja a fogyatékosokat a templomból. Beszélő neve – nyilván nem véletlenül – azonos a macskaróka izlandi nevével. Ez az egyik olyan finomság, amelyre nem derül fény a magyar olvasó számára a regény olvasása közben, csak a fordító utószavából. Hogy ez nehezíti-e a megértést vagy csak egy, talán nem a leglényegesebb vetületet húzza-e ki ebből a hermeneutikai halmazból, döntse el mindenki maga. A tiszteletes ellenfele Fridrik Fridjónsson, aki Koppenhágában járt egyetemre, dardzsiling teát iszik, európai módra öltözik, mélyen szemben áll hazája elmaradottságával, babonás népével. Ő az, aki az emberiesség nevében felkarolja a Down-kóros Abbát és annak életében először adja meg az emberhez méltó élet lehetőségét. A hagyományos izlandi közösségben a látható fogyatékkal születetteket rögtön elpusztították, aki mégis valamilyen csoda folytán megmenekült, azt olyanoknak adták oda, akik a legkevesebbet kértek a tartásukért. Talán nem szükséges részletezni, hogy milyen borzalmas körülmények között tengethették nyomorúságos életüket ezek a páriák.

Maga a történet 1883. január 8-a és január 17-e között játszódik, míg a kisregényt lezáró levél ugyanezen év március 23-ára van keltezve. Ez az idő bizony még a rosszemlékű, „régi” Izlandhoz kapcsolódik. Az izlandiak hosszú évszázadokon át a legmélyebb nyomorúságban éltek, gyakoriak voltak az éhínségek, a természeti katasztrófák (földrengések, vulkánkitörések), a roppant hideg telek, de a pestisjárványok is, amelyek minden alkalommal komolyan megtizedelték a népességet. Ezzel magyarázható az, hogy 874-től, amikor a norvég-kelta kevert népesség megtelepült a szigeten, egészen a 19. század végéig kb. 50 000 főben stagnált a lakosság lélekszáma. Ehhez adódik a gyarmati sor minden keserve, mert bár a 930-ban alapított izlandi parlament a legrégebbi a világon, a független államiságnak nincsenek túl mély gyökerei a szigeten: a 13. század folyamán norvég fennhatóság alá került a sziget, majd a 14. századtól Dániához tartozott, s függetlenségét csak 1944-ben nyerte el ismét. Izland első egyetemét 1911-ben alapították, előtte nem volt itt semmi, csak a szellemi nihil. Ez az a kulturális hendikep, amivel az iskolázott, európai „füvész” Fridrik szembesül, s amelynek jelképszerű alakja Baldur Skuggason tiszteletes.

Szerző teljes neve Sigurjón Birgir Sigurðsson, művésznevét a keresztnevéből rövidítette le, jelentése pedig „látás”. Pályafutását költőként kezdte, de dolgozott együtt Björkkel és Lars von Trierrel is. Ez a regénye 2005-ben nyerte el az Északi Tanács Irodalmi Díját, magyarra Egyed Veronika ültette át, munkájának profi voltát jelzi, hogy nemcsak szómagyarázat segíti az olvasót a tökéletesebb megértésben, de kapunk kiejtési segédletet is az izlandi nevekhez, sőt utószavában igyekszik kicsit jobban megvilágítani az izlandi hiedelemvilágot, a névadási szokásokat, a tiszteletes beszélő nevének fordítási nehézségeit. Köszönet érte. Nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvecskét mindenkinek, aki a régi és az új világ összeütközésébe, súrlódásába kívánnak betekinteni egy tragikus, de helyenként határozattan kedélyes történeten keresztül, mindazoknak, akiket vonz a misztika, érdekel a mágikus realizmus, vagy csak olvasni szeretnének valami jót, gondolatébresztőt, és nem feltétlenül azt várják el egy könyvtől, hogy jókedvük legyen tőle. Mert az nem lesz.

2012. március 7. szerda
By Dege Sándor

Forrás: Olvaslak.hu - Mainstream Könyvkritikai Portál