Irodalmár, szerkesztő, lapkiadó és író, 1986 óta Barcelonában él. Magyarországon műfordító volt, lektor, kritikus és filmekben is játszott. Fordított Borges, Carpentier, Cortázar, Garcia Márquez, Vargas Llosa műveket. Korábban egy híres spanyol kulturális folyóirat, a Lateral kiadója és főszerkesztője, ma pedig budapesti író.

A Pesti Barokk nagyregény a nyolcvanas évek Magyarországáról, amikor a politikai viccek, a szamizdatok jelentették a közéleti aktivitást, és a fiatalok szerelmi bonyodalmak, barátságok bűvkörében éltek. Úgy tudom, több mint 20 éve belefogott már…

2008-ban kezdtem ezt a regényt írni, és azért kezdtem magyarul, mert megtaláltam egy 1988-ban, már Barcelonában írt regénykísérletnek az első fejezetét, egy agyongépelt kéziratot. A naplóbejegyzéseim szerint fél évig dolgoztam azon az egy fejezeten, nyelvi bravúrnak szántam, végül is ez lett a regény első fejezete. Olyan kompozíciót akartam, amiben egyszerre van egy pikáns, frivol találkozás egy nővel, amit a narrátor tudata vallásos élménnyé, epifániává nagyít, ugyanakkor megtöri ezt a 90 éves nagymama állandó jelenléte. Groteszk háromszög, kétféle szerelem, krúdys, szomoris, kicsit szecessziós nyelven, illetve annak a paródiája…

Tetszik, hogy minden fejezet egy kicsit más nyelven, műfajban, más kameraállás szerint mesél, és sokféleképpen lehet olvasni. Nagyon izgalmasak például a fejezetcímek, az általuk sugallt kompozíció, valamint a mottók, amelyek költői dimenzióba emelik a történeteket. A szerelemre visszatérve, mulattatott, ahogyan a pszichológiai aspektusát tárgyalja…

Az is egy paródia. Karinthynak van számtalan írása, amelyben a pszichoanalízist parodizálja. „Nem volt magának gyerekkorában egy háromfülű, vörös hajú nővel dolga? Mert hogy nem szereti a spenótot...” Ebben a fejezetben azt találtam ki, a Jelentések könyvében – a Jelenések könyve helyett –, hogy parodisztikusan adok elő különböző forma jelentéseket. Lektori jelentés, hivatali memó, spionjelentés és pszichoanalitikus formában. Ebben a főhős a pszichoanalízis zsargonját használja, és úgy adja elő a saját szexuális problémáját a szerelmével, minthogyha ő lenne a lány analitikusa. Mivel nem egy igazi analízist ad elő, hanem egy teljesen hülye helyzetet, ezért az egész, remélem, hogy vicces lett.

Kíváncsi lennék kik hatottak önre? Spanyolországban él, talán a spanyol mentalitás? A spanyol írók?

Nem az egyáltalán nem. Nekem kétféle nagy referenciám van. Nyilvánvalóan a nyelvi világban a magyar, – Krúdy, Kosztolányi, Mikszáth –, akikhez kötődöm. Mint regénymodell és tónus, nagyon fontos nekem Nabokov Lolitája. Persze, nem ugyanaz, bár itt is van egy idősebb férfi és egy fiatal nő. A szellem, a szarkazmus, a szerelmi szenvedély hasonló – ott pont fordítva, a Lolita, ha perverzen is, de egy kizárólagos őrült szerelem története, itt pedig van valaki, aki nem tudja bevállalni ezt, akármennyire odavan a nőért, akkor is az első sarkon lefekszik egy másikkal. Aztán Italo Svevonak a Zénó tudata nagy referencia számomra, az a szaggatottság, a neurotikus humor… De azért ez egy más konstrukció, remélem, hogy egyedi. Tovább!

Szepesi Dóra

Forrás: Bárka Online (2013.03.27.)