A hétvégén utolsó állomásához érkezik a Mellettem elférsz zenés irodalmi rendezvénysorozat, Dés László (szaxofon), Dés András (ütőhangszerek) és Grecsó Krisztián több vidéki nagyváros után szombaton a Trafóban lép fel. Az írót azonban még a szerdai soproni fellépésük előtt csíptük el, és nem csak arról kérdeztük, milyen élményekkel lett gazdagabb az elmúlt hetekben, de a Könyvesblognak adott interjújában mesélt arról is, hogy szokott-e a színpadon improvizálni, hogyan kerülnek a képbe a munkavédelmi szandálos pincérnők, és miért tartott hetekig, mire kiheverte a Rájátszás-CD stúdiófelvételét.

Nem volt olyan könnyű összehozni az interjút – nagyon sűrű volt ez a hét?

Hála Istennek, bizonyos szempontból igen, ez ugyanis azt is jelenti, hogy a Mellettem elférsz turnét be tudtuk indítani és jól működik. Az utolsó hét a legsűrűbb, ez három előadást jelent, Szolnokon, Sopronban és Pesten. Két esttől féltem nagyon, a békéscsabaitól és a pestitől. A békéscsabain túlvagyunk, szerintem jól sikerült és sokan voltak.

Akkor mitől féltél?

Mindig ott félek, ahol otthon vagyok. Sopronban azt mesélek, amit akarok, jobban föl is tudok szabadulni. Nem mondok mást, csak nincs rajtam a hazai pálya terhe. Nekem az abszolút nem segít… Ez nem foci, itt nincsenek szurkolók. Csabán az volt a nagyon érdekes, hogy lehetett érezni a közönségen, hogy van valami plusz kíváncsiság bennük, hogy ez a mi fiúnk, ez a könyvtáros gyerek, innen a szomszédból. Ott valahogy tapintani lehetett, hogy más a nézőpontja a nézőknek.

A Laci (Dés László – a szerk.) szokta mondani, és teljesen igaza van, hogy a színpadról nézve, amikor követed a tekinteteket, a tekintetek játékában ott van, hogy hogyan változik a novellának a hangulata. Olyan, mintha egy másik ország lenne. És igenis lehetséges a zene és az irodalom párbeszéde. Az egyik legjobb barátom Szegeden elhozta az unokaöccsét, egy hatéves apátfalvi fiút. Nos, nem ő a célközönsége az estnek. A gyerek utána ragyogó szemmel azt kérdezte tőle: ilyen zene van? Akkor találkozott a dzsesszel életében először. Hazafelé állítólag azt is megkérdezte, hogy ugye, az úgy volt, amit a bácsi mesélt, ahhoz volt a zene. Megértette, hogy a zenére van az improvizáció, és nem díszítőelem, hanem párbeszéd van közöttük. Ilyen élménybeszámolók jutnak vissza hozzánk.   Tovább!

Fleuriste

Forrás: Könyves Blog (2013.04.12.)