Kitenni szűrét a hiánynak (Népszabadság)
(kiadvány: Lassuló zuhanás)
Hogyan lehet kitenni szűrét a hiánynak? Fogas kérdés. A Szógyász című versben értekezik erről a szerző. Poétikus töménység lakozik a megszemélyesítésben, mint általában minden Jónás-opusban. Ha kirekesztjük a hiányt, akkor megszűnik az igény, hogy betöltsük. Mégis, hol van az odakint? Ott vajon nem fog kalamajkát okozni jelenlétével a hiány? Dehogynem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok pattognak a fejünkben, amikor a Lassuló zuhanás képeit tesszük mérlegre. Másutt eklektikusnak érezzük első látásra a kontextust és végül mégis karakteressé izmosodik. Erős spiritusz van ebben a lírában. Érzékiségében is hűvös, ironikusságában is komor. A szertelenségbe beleszőtt fegyelmezettsége igen meggyőző. Van súlya. „Tisztább a bűne, mint bármelyikünk fénye. / És becsületes is, nem ad okot reményre. / Nyitott és vár rád, rád teríti fátylát, / ő a könnyű létezés végső nehezéke.” (Fekete higany) A vájt fülű versböngésző rögtön megérzi rajta a rendkívüli formaérzék illóolajának friss aromáját. Ha a nagy elődök kozmikus problémaérzékenységéből indulunk ki (József Attila), akkor Jónásét úgy klasszifikálhatnánk: övé mikroprocesszori. A teljes kritika itt olvasható » Forrás: Kántor Zsolt, Népszabadság, 2013. augusztus 17. 2013-08-17 12:33:02
|
|