Varga Mátyás költő, bencés szerzetes, tanár két éve a Parsifal, parsifal című verseskötetéért Zelk Zoltán- és Artisjus-díjat kapott. Legújabb kötete, a hajnali 3 megjelenése után röviddel ismét elismerésben részesült.

SZD: Először is szeretnék gratulálni a friss Déry Tibor-díjához! Ezt az interjút levélben készítjük el, mert ön decemberig Londonban van. Mit csinál ott?

VM: Alapvetően könyvtárban ülök, és a PhD-dolgozatommal szeretnék haladni. A téma, amin dolgozom valahogy úgy foglalható össze, hogy mi módon írható le a vallásos tudat szempontjából az, amit a hagyományos esztétikai alapján giccsnek (vagy vallásos giccsnek) szoktunk nevezni. Célom se nem a giccs újabb pellengérre állítása, sem nem rehabilitálása, hanem sokkal inkább működésének megértése, valamiféle fenomenológia működtetése.

SZD: Amikor egyik este elolvastam a hajnali 3 című legújabb verseskötetét, azt éreztem, hogy mélyen érint, de én ebből nem értek semmit. Aztán arra gondoltam, alszom rá egyet. És valóban, aznap éjjel olyan élénk álmok jöttek, sajátos álomlogikával, képek, történések, mint ami ritkán fordul elő - ez segített. Reggelre világossá vált, amit ugyan korábban is gondoltam, hogy az álom, a valóság és a képzelet édes testvérek, és sokszor megtréfálnak minket: nem ismerjük fel őket egészen pontosan. Talán ebből kiindulva lehetne fogást találni a könyvön? A hajnali 3 kötetcím amúgy is az éjszaka mélyére, "a szellemek órájára" utal, tehát van ebben valami?

VM: Erre a könyvre talán fokozottan igaz, amit már a parsifal, parsifal kapcsán is el szoktam mondani, hogy szerettem volna egy nagy struktúrát mozgatni. A hajnali 3 éppen ezért még inkább regényszerű még akkor is, ha a tartalom – ennek a „regénynek” a feltételezett tartalma, vagyis saját elvárásrendszerünk – az olvasás folyamán erősen relativizálódik, illetve éppen a cselekmény működésének köszönhetően lényegében átváltozik (amiről talán ön is beszámolt): Gesualdo története egyszer csak a mi történetünk lesz. A képek, a látomások pedig jó esetben előhívják, elindítják az olvasó saját képeit és látomásait. És nyilván ebben a folyamatban áll össze ez a furcsa „regény”. Annyira így gondolom ezt, hogy a megjelenés előtt alig publikáltam az anyagból, mert attól tartottam, hogy a kiragadott részlet megtévesztő lehet az egész ismerete nélkül.
A tér és az idő persze az éjszaka, annak is legemberibb, legkétségbeejtőbb ideje: amikor már minden (hamis?) metafizikáról le kell mondanunk. Nem marad semmi, csak a test. Meg a föld. Egyik kedvenc kötőm, a kanadai Anne Carson írja Nox című gyönyörű könyvében saját költői teréről és idejéről, s arról, hogy mi fűzte halott bátyjához, akit már évek óta nem látott, és akinek halálhíréről is két hét késéssel szerzett tudomást: „just like him I was a negotiator with night”. Lehet-e ezt pontosabban mondani?

SZD: Igen, ezzel egyetértek, szóval egy természetes összefüggésrendszerre látunk rá az éjszaka „vezetésével”. De azért fordítsuk le ezt a verssort, hogy jól értsem: „akárcsak ő, én voltam az éjszaka közvetítője – az éjszakával közvetítő.” Jó így?

VM: A “negotiator” jelentése kicsit összetettebb: a latin “negotior” valami olyasmit jelent, hogy kereskedik, hogy üzleti ügyei vannak, mégpedig nagyszabásúak. Az angolban persze ez az árnyalat már talán kevésbé erőteljes, de kétségkívül ott van, és ezt Carson tudja. Hogyne tudná? Ezért ezt a mondatot valahogy így fordítanám: „én – ugyanúgy, mint ő – az éjszakával üzleteltem”. És mit jelent az éjszakával üzletelni? Gesualdo lényegében Shakespeare kortársa (Shakespeare 1616-ban hal meg, Gesualdo 1613-ban). Nem véletlenül mondom Shakespeare-t (mondhatnám pl. Cervantest is, aki szintén 1616-ban hal meg), de úgy érzem Gesualdo világa nagyon közel áll Shakespeare-éhez. Ha megnézzük pl. Macbethet, ami talán a legtömörebb Shakespeare-dráma – lényegében egyetlen monológ a gyilkosságról –, akkor azt látjuk, hogy a problémafölvetés (persze más síkon), de ugyanolyan radikális, mint Gesualdónál. Mindketten – Gesualdo és Shakespeare is – az éjszakával, az ember (és természetesen önmaguk) éjszakájával kezdtek párbeszédet. Ebben benne van az is, hogy az Isten helye és szerepe megváltozott, sokkal kevésbé direkt a jelenléte…

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Szepesi Dóra, Könyvhét.hu, 2013. október 25.