Lehetséges-e kizárólag a testünkről, mint formálódó, megismerendő anyagról írni? Mi történik a szöveggel, ha annak középpontjába teljes mértékben és tudatosan a testhez köthető tapasztalatok, élmények, tanulságok, megfigyelések kerülnek? Daniel Pennac Testnapló című regénye erre tesz kísérletet, amely különösen figyelemreméltó, ha a (fiktív) napló műfajának lehetőségeire, vagy annak általában maximális szubjektivitására gondolunk. A főszereplő, aki 12 éves korától egészen haláláig, 87 esztendős koráig feljegyez minden testéhez köthető élményt és gondolatot, azonban kijelenti, hogy az intim napló-jelleget szeretné elkerülni. A szöveg így a test-problematikát kifejezetten a biológiai folyamatokra, az anyagiságra és működésre koncentrálva igyekszik az olvasó elé tárni, és szándéka szerint el akarja kerülni az érzelmek leírását. „Akik naplót írnak, például Luc vagy Françoise, összevissza beszélnek mindenről, benyomásokról, érzésekről, (…) de soha nem beszélnek a testükről. (…) Mindig valamilyen érzelem hatása alatt ír, csakhogy szinte soha nem emlékszik rá, milyen érzelemről volt szó. Én azt akarom, hogy amit ma írok, ötven év múlva is ugyanazt jelentse.” (27.)

Daniel Pennac TestnaplóA regény erőssége, hogy úgy tudja magát a tematikához tartani, hogy közben nem válik unalmassá – ugyan találkozunk ismétlésekkel, újra elővett kérdésekkel, de általában képes a meglepetés erejével hatni a legkevésbé sem köntörfalazó, naturalisztikus és mindent feltárni kívánó hangvétel, amit a narrátor játékba hoz. A főhős testének felfedezése ugyanis mozgalmas, huzavona-szerű játékhoz hasonlítható: amint jobban megértené annak működését, a kiváltó okokat, és saját lényének komplexitását, vagy ily módon az élet egy-egy éppen feltáruló titkát, egy új életszakaszba, környezetbe kerülve mintha az alapoktól kellene kezdenie mindent (újra enni, újra használni egy testrészt, újra nemi életet élni, újra vizelni). Ezt a motívumot is erősíti több szószerinti értelemben vett társasjáték megjelenése a szövegben. A fiatal szereplők például elkészítenek egyet, amelyet szüzességvesztő lúdjátéknak neveznek el. A játék során dobókocka segítségével kell eljutni a célba, ahol a nyertes elveszti az ártatlanságát. „Az édesanyja megvizsgálja az ön fehérneműjét és el van képedve a rajta található gyanús foltoktól. Elviszi önt orvoshoz, aki felhelyezi önnek az eszközt az éjszakai szennyeződések ellen. Lépjen vissza a 3-ra és hagyjon ki 2 menetet.” (87.) A test játékokkal történő felfedezése a hipochondriás lúdjátéktól a fizikai tapasztalattal járó sáljátékig, vagy éppen egy fojtogatós játékig, a főhős számára a sportban, a testedzésben is megjelenik, később pedig nemiségének felfedezésekor vagy az öregedés elmélyülő megtapasztalásakor. A játékokat megidéző oda-vissza irány a narratívában az előre- és visszautalásokban is felfedezhető. A napló írója sokszor említ meg egy már tárgyalt gyermekkori eseményt, tapasztalatot, a fiatal fiú pedig reflektál a korára, illetve a jövőbe tekint: „Egy séta alatt legalább tíz lámpaoszlopnyi távolságot meg kell tennem. Tízet oda, tízet vissza. Valószínűleg így fogok sétálni, amikor már öreg leszek.” (69.) – itt, az anya személye ellen irányuló, éhségsztrájkban testet öltő tiltakozás és lázadás alkalmával a kisfiú szembefordul saját testével, és megkísérli legyőzni azt.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vidosa Eszter, ÚjNautilus.hu, 2014. június 11.