„Ha pocsolya, akkor mi tettük azzá”. Interjú Krusovszky Dénessel (Vs.hu)
(kiadvány: A fiúk országa)

Krusovszky Dénes költő, író első prózakötete, A fiúk országa most jelent meg a Könyvhétre. Infantilis férfiakról, a kommunikáció képtelenségéről és az irodalmi belterjességről beszélgettünk vele.

Az egyik novellában használod az „elcseszett harmónia” szókapcsolatot, ami azért maradt meg bennem annyira, mert jól tükrözi az egész könyv hangulatát.


Tényleg jól passzol arra a világra, azokra a helyzetekre, amelyek engem érdekeltek. Nem történnek hatalmas tragédiák ebben a könyvben, a hétköznapi élet apró történéseiből próbáltam kigyúrni valami olyat, aminek mégis van jelentősége. Nem az egyébként a magyar irodalomra jellemző szocio vonulatot akartam folytatni, a lepusztultság ábrázolását.

Ehhez képest elég reménytelen, kilátástalan világ ez, amelyben feltűnően sok az alkoholista például.

Nyilván az alkoholizmus válasz sok mindenre. Az érdekelt engem igazán, hogy mennyire nem tudnak kommunikálni egymással az emberek, lényegi beszélgetések helyett pedig különböző pótcselekvéseket találnak ki maguknak. Az alkoholizmus is egy ilyen pótcselekvés: levezető szelepe valami kibeszélhetetlen vagy rejtegetni akart frusztrációnak. Azt érzem igazán kilátástalannak, hogy nem „kiteregethető” a másik számára az életünk. Még ahol alapvetően jó a viszony a szereplők között, ott is valahogy nem sikerül megbeszélni fontos dolgokat.

Hogyan lehet jónak nevezni egy olyan kapcsolatot, amelyben semmi fontosat nem oszt meg például egy férfi a szüleivel? Mitől jó egy ilyen viszony?

Attól, hogy nem a másik személyiségének a felszámolásáról szól. Megférnek egymás mellett, legalább nem ölik egymást folyamatosan. A szülő-gyerek kapcsolatokról jut eszembe az utolsó novella, ahol a főhősnek, az apának – aki folyton utazgat, és próbálja a saját művészi ambícióját kiélni – néha eszébe jut, hogy van egy gyereke. Ez is egy fontos dolog, amiről viszonylag kevés szó esik, hogy mennyire „távol van” az apák többsége a gyerekétől.

A nők is erőtlenek és súlytalanok a könyvben, már ha egyáltalán jelen vannak. Magányosak ezek a fiúk.

Pont erről szól a könyv. Van itt egy maszkulin, férficentrikus világ, amelyben ezek a fickók mégsem érzik jól magukat, nem tudnak szót érteni egymással sem, meg a nőkkel sem. Azért fiúk országa, mert ennek az egész közegnek a működése infantilizálja a benne élő férfiakat. Azt próbáltam meg belülről megmutatni, hogy mennyire nem működik ez a macsó, de infantilis világ.

Mit értesz infantilizmuson?

Például azt, hogy képtelenek kifejezni az érzelmeiket, titkolóznak, folyamatosan kis titkos életeket kreálnak maguknak, mert azt gondolják, hogy az ő vágyaik nem kommunikálhatóak a másik fél számára. Az összes kocsmázás, közös focimeccsnézés számomra olyan, mintha menekülnének a nők elől a saját, férfi köreikbe. Persze a művészet is lehet egy ilyen infantilis menekülés. Ha a budapesti éjszakában mászkál az ember, akkor sok olyan figurával találkozhat, akik művészek, de nincs semmilyen produktum, amit fel tudnának mutatni, emiatt aztán egy üres térben lebegnek, mert az identitásuk valami olyasmire épül, ami nem létezik.

Könnyű párhuzamot találni a kortárs irodalmi élet alkotóival, pláne ha onnan nézzük, hogy ki tud megélni az irodalomcsinálásból. Gondolom, ez is hozzájárulhat egyfajta identitásbéli elbizonytalanodáshoz.


Biztosan. Egyébként az egyik novella főhőse, aki ezzel a problémával küzd, az első verzióban egy íróember volt, de azután fotós lett belőle. Nem akartam, hogy elkezdjenek tippelgetni az ismerőseim, kit írtam bele a könyvbe. A költészetből szerintem soha nem lehetett megélni, és ez nem is baj, mert annak nincs értelme, hogy valaki olyan mennyiségű verset „termeljen”, hogy a honoráriumokból fenn tudja tartani magát. A költészet mindenhol – legalábbis amennyire én tapasztaltam – a benne részt vevők szívügye. De ha visszanézünk a klasszikus szerzőkre, Radnóti és Kosztolányi se a versírásból élt. Én azt látom, hogy azok a jó alkotói periódusok, amikor van egy olyan munkád, amely nem viszi el az összes idődet – a fordítás például tud ilyen lenni.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gócza Anita, Vs.hu, 2014. június 15.

2014-06-15 15:55:41
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Az alternatív pedagógia útjain
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak...
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Irodalomtörténeti pszichohistóriák
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ