A varjak nem azok, aminek látszanak (Új Szó)
(kiadvány: Aludnod kellene)

Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Lapunk munkatársa, Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című második kötetéről három recenzens mond véleményt.

Agrothriller

a telepen

Kiss Tibor Noé második regénye, az Aludnod kellene nem kínál könnyed szórakozást, nem vidám olvasmány. A helyszín szinte végig egy nehezen megközelíthető telep, ahol a rendszerváltást követően megszűnt az állami gazdaság; egyfelől az ott ragadt néhány család reménytelen helyzete, vegetálása, pótcselekvése és napi rutinja jelenti nyugtalanságunk forrását, másfelől a jövőkép és a kitörés lehetőségének hiánya fokozza szorongásunkat. Ehhez társul a minden részletében gondosan megjelenített enyészet: szikkadt föld, elhagyott épületek, betontörmelék, burjánzó gaz, sár vagy por, korrodált tárolók, tartályok és életek. Ezen a színtelen telepen kódorognak, mászkálnak, surrannak vagy éppen dülöngélnek az inszomniás lakók. A reménytelen szürkeség kíméletlenül vonja be az embereket és a környezetüket. A dark, szuicid hangulatra a nyomasztó csöndet megtörő, idegesítő neszek, zajok – a magasfeszültségű vezetékek zúgása, fémek csikorgása, kutyaugatás stb. – erősítenek rá. Az embereket állandóan szemmel tartó varjak jelenléte is tébolyba kerget: a szinte tapintható feszültség fokozatosan átkerül az olvasóra is.

A regény egyik nagy erénye, hogy a szerző ezekhez a mélyvilágban tengődő, magukra hagyott, a normális élet lehetőségétől megfosztott, kirekesztett emberekhez érezhetően nagy érzékenységgel és empátiával közelít. Az új társadalmi rend által megkövetelt társadalmi hasznosság felől nézve a szereplők zéró, láthatatlan, érdektelen, papírmasé alakok. Annak ellenére, hogy távolról egyformán érdektelennek, züllöttnek és üresnek látszanak ezek az figurák, Kiss Tibor Noénak mégis sikerült nagyon erős karaktereket teremtenie, akiknek igenis megérthetjük elcseszett, bedugult életük tragédiáját.

A telepen élők ugyanolyan foglyok, mint a szomszédos szenvedélybetegek intézetének lakói. A telepet megszerző, módosabb Pongrácz Antal semmivel sem tűnik szabadabbnak, mint az ugyancsak kirekesztett, szorongó, meleg ápoló az intézetben, Szebeni Miska. Az intézetieknek még nevük sincs, már az ösztöneik is megkoptak, az élet határán imbolyognak. Egy helyen az egyik szereplő, Pék Laci nézőpontjából látjuk őket: „Bizonytalan léptekkel, dülöngélő járással távolodtak, egészen addig, amíg eggyé nem olvadtak az erdővel. Mintha soha nem is lettek volna emberek, hanem csak szélben hajladozó, gyönge fák.” Teljesen fölösleges a sorompó a bekötőút végén, a telepről ugyanis – amint azt Szandra brutális halála is példázza – nincs menekvés.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: ÚjSzó.com, 2014. augusztus 23.

2014-08-23 14:49:36
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Az alternatív pedagógia útjain
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak...
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Irodalomtörténeti pszichohistóriák
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ