Havasréti József első, Űrérzékeny lelkek című regényét  élvezettel olvastuk . Egyszerre volt izgalmas és mély, szerethető és boncolgatható. A regényben adott egy furcsa, mitikus, fekete hús névre keresztelt anyag, gomba, hallucinogén, egy orvos, egy bizarr tudományos kísérlet, ahol a kísérletbe bevontak a szer hatására elképesztő dolgokat művelnek. Adott egy nyomozó, egy író és mégtöbb orvos, akik a fekete hús, és a múltban elvégzett titokzatos kísérletek után nyomoznak. Az izgalmas, rejtélyes és bogozható történet mögött ráadásul folyton megbújik egy más természetű kutatás is, mely a tudáshoz való hozzáférésünkkel, a transzcendenssel, a földöntúlival, a megismerhető megismerhetetlennel foglalkozik.

Bár az Űrérzékeny lelkek Havasréti első regénye, a szerző mégsem számít újoncnak az irodalmi életben. A pécsi bölcsészkar oktatójaként számos irodalomelméleti, kultúratudományos kutatásban részt vesz, nemrégiben fejezte be Szerb Antalról írt monográfiáját.

A tudományos és szépirodalmi pályájáról, első regénye kritikai visszhangjáról, a fekete húsról beszélgettünk Havasréti Józseffel.

Ön a pécsi bölcsészkar médiatanszékének oktatója. Kultúraelméleti, irodalomelméleti tanulmányokat, kritikákat ír. Mi vezette rá arra, hogy szépirodalmat, ráadásul egy ilyen összetett, terjedelmes regényt írjon?

Régi tervem volt, csak sokáig nem találtam megfelelő témát.

Mit szóltak a kollégák, diákok, amikor az ön vaskos regényét tartották a kezükben?

Egy részük nagyon lelkes volt, elolvasták a könyvet, nagyjából tetszett is nekik, más részük udvariasan bólogatott, végül voltak, akik úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Szerintem mindegyik reakció teljesen elfogadható.

Mennyire nehéz elszakadni a tudományos nyelvtől? Aki ennyire sokat tud az irodalomról, mennyire tudja a háta mögött hagyni az elméleteket? Sikerült szabadon, a szakmától függetlenül írni?

Az elején sikerült körülhatárolnom a témát és többé-kevésbé a hangnemet is, attól kezdve nem zavartak az elméleti ismeretek, egyszerűen nem volt rájuk szükségem. Bár néhány ponton azért látszanak egy kicsit. Szerintem, bár nem szeretnék általánosítani, az úgynevezett „elméleti” előismeretek akkor jelenthetnek gondot, ha valaki egy tudományos koncepciót direkt próbál regénnyé átfogalmazni, vagy egy irodalmi szöveggel illusztrálni. Ezt talán sikerült elkerülnöm.

Az Űrérzékeny lelkek megírása mögött azért mégiscsak volt egy tudományos kutatómunka, igaz? A regény központi eleme egy furcsa, mitikus, fekete hús névre keresztelt anyag, gomba, hallucinogén, és egy bizarr tudományos kísérlet, ahol a kísérletbe bevontak a szer hatására elképesztő dolgokat művelnek. Honnan ered ez az egész fekete hús dolog?

A fekete hús William Bourroughs Meztelen ebéd című regényéből ered, ami, mint irodalmi szöveg egyébként soha nem tetszett különösebben, de megragadott, hogy valaki ilyen mérhetetlenül bizarr és excentrikus szöveget tudott írni. A regényben felbukkanó budapesti kísérletnek léteznek valós vagy történeti alapjai, sok mindent olvastam a témával kapcsolatban, de természetesen nem történt semmi olyasmi, mint amilyen eseményeket a regényben leírtam. Hatott rám a pszichedelikus irodalom, vagy például Thomas Szász Szertartásos kémia című műve, de ezeket inkább allegorikus, ha úgy tetszik, vallásos szövegekként olvastam, hogy miként lehet a földi fogság vagy a sötétség birodalmából kilépni, mintegy felgyorsítva vagy megkerülve a szent könyvek által megfogalmazott üdvtörténeti forgatókönyvet. Ha nagyon megszorongatnának, hogy röviden fogalmazzam meg, miről szól az Űrérzékeny lelkek, akkor azt mondanám, hogy erről.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Benedek Leila, Librarius.hu, 2014. augusztus 17.