Bajnokok vagyunk az elhallgatásban. Interjú Tóth Krisztinával (Origo)
Huszonöt év telt el a rendszerváltás óta, 25 éve jelent meg az első kötete. Úgy döntött, hogy 25 elbeszéléssel ünnepli meg ezt a negyedszázadot. Az új kötet heteken belül kerül a könyvesboltokba Pillanatragasztó címmel. Tóth Krisztinával nyolcadik kerületi lakásának miniatűr kertjében beszélgettünk a takarítás és az írás összefüggéseiről, a kényszerből végzett munka gyilkos hatásáról, a rózsaszín szalag mögött táncikáló költőnőkről és a közép-európai humorról, amely összeköt.
Nem beszéltünk viszont a Tereskovával való pengeváltásáról, mert ehhez Tóth Krisztinának csupán annyi hozzáfűznivalója volt: „Szakmai vitákat szívesen folytatok, de színvonaltalan dolgokban nem veszek részt. Én író vagyok.”
Kérte, hogy korán jöjjek, hogy az interjú ne szabdalja szét a napját. Ez azt jelenti, hogy nagyon fegyelmezett napirend szerint él?
Inkább azt jelenti, hogy nehezen tudok gazdálkodni az időmmel. Nagyon át kell gondolnom, hogyan osztom be a napot, különösen, ha határidős munkáim vannak. Reggel a gyerekek elmennek bölcsődébe, iskolába, és fél négy, négy körül érnek haza. Ennyi az én munkaidőm. Közben pedig a háztartást is működtetni kell, ami – lássuk be – nem olyan egyszerű feladat.
Van egy napi penzum, amit kiszabott magára, és amitől akkor sem tér el, ha a feje tetejére áll a háztartás?
Dehogy, nincs ilyen. Szerintem egy nő, ha családja van, képtelen ilyesmit megvalósítani. Nem azért, mert fegyelmezetlen vagyok, hanem mert egyszerűen egy család nem úgy működik, hogy anya reggel leül, és X óráig nem kel fel az íróasztala mellől. Mindig közbejön valami. Be kell szerezni a vacsoráravalót, intézkedni kell valamilyen ügyben… jó, ha délre eljutok odáig, hogy nekiüljek írni. Az is fontos számomra, hogy legyen legalább 4-5 óra egyben, amikor nem kell másra figyelnem, nem kell kiugrálni a munkából. Ilyen pedig tényleg ritkán adódik.
Akár hetek is eltelhetnek írás nélkül?
Hetek? Hónapok! Ezen a nyáron szinte egyáltalán nem tudtam írni.
De nem egy könyv írása közben kellett kényszerpihenőt tartani, hanem két könyv között
Igen, most adtam le egy könyvet, de folyamatosan vannak ötleteim. Régimódi, cédulázós típus vagyok, nem gépbe, hanem papírcetlikre jegyzetelek. Az ötletekre pedig vigyázni kell. Az a tapasztalatom, hogyha túl sokáig őrizgetem őket, érvényüket vesztik. Sokszor előfordult, hogy mire oda jutottam, hogy elővegyem a cédulát a jó kis ötletemmel, már nem tudtam vele mit kezdeni. Szóval résen kell lenni, az ötletek nem várnak örökké az íróra.
Fejben is tud írni vagy muszáj asztalhoz ülnie?
Fejben is írok, persze. De írás közben mindig módosul, amit elképzeltem. Nincs olyan, hogy egy történet arra kanyarodik, amerre én kitaláltam. Nem lineárisan írok, nem A pontból haladok B pontba. Kis szigeteket írok, amelyek előbb-utóbb összetalálkoznak, és egységes szövegfelületet alkotnak. Mindig azt a szigetet veszem elő, azon dolgozom, amelyik az adott pillanatban a legizgalmasabb számomra.
Sok év kihagyással lett másodszor is anya. Hány év korkülönbség van a gyerekek között?
Tizennégy.
Milyen érzés? Olyan, mint egy újjászületés? Mintha kapott volna egy második lehetőséget?
Igen, de ugyanakkor testi érzetekben nagyon hasonló. Hihetetlen gyorsan visszajöttek ugyanazok az érzések és mozdulatok. A különbség abban jelentkezik, hogy fizikailag azért fáradékonyabb vagyok.
A kritikusok szerint a legutóbbi könyve, az Akvárium szinte elviselhetetlenül nyomasztó, pesszimista világképet sugall.
Szerintem egyáltalán nem olyan nyomasztó!
De az utóbbi időben készült interjúiban is elég reménytelen képet fest a magyar társadalom helyzetéről. A gyerekszülés viszont alapvetően optimista vállalkozás.
Ezek különböző dolgok, szerintem. Az, hogy az ember megfigyelőként hogyan érzékeli a környező világot, hogy esetleg nincs mindenről pozitív benyomása, az független attól, ahogyan a saját életét próbálja meg építeni és rendezni. Nekem a magánéletem minden szempontból ’magán élet’, ahová visszavonulok, ahol tökéletes elzártságban és biztonságban vagyok a családommal.
[...]
A teljes interjú itt olvasható »
Forrás: Scheer Katalin, Origo.hu, 2014. szeptember 14.