A Veszett paradicsom tartalomjegyzéke női nevek inventáriuma. De mégsem mondható, hogy megannyi Évával találkoznánk. Noha "veszettségben" nincs hiány. Mi adta az ötletet, hogy nevekre fűzd fel a novellákat?

Cserna-Szabó András: Tulajdonképpen nem volt ötlet, se előzetes koncepció (kicsit szégyellem is utólag), hanem spontán módon alakult így. A Népszabadság hétvégi számába írtam novellasorozatot, és úgy jött ki, hogy a harmadik-negyedik írásnak is egy női név lett a címe. Majdnem véletlenül. Smaranda, Arabella, Zsejke stb. Gondoltam, hát akkor hajrá. Végül is ez nem egy forradalmi újítás, gondoljunk csak olyan női címekre, mint az Anna Karenina vagy a Natália.

Miből válogattál? Egy interjúban azt mondtad, szereted az alkalmi-felkéréses helyzeteket; ezekből is olvashatunk itt?

Igen. A Haynauról szóló novella például eredetileg egy március 15-ei hírlapfelkérésre íródott, a Kriszta című a Műcsarnok A.E. Bizottság-sorozatára. Szeretem a felkéréseket, engem nem korlátoznak, inkább inspirációt jelentenek, megoldandó feladatot. De hát ez alkat kérdése. Én teher alatt vagyok pálma.

Az első szöveg egy mondatárusról szól. Az első és az utolsó mondat fontosságának eme "ars poétikája" mennyiben határozza meg a szövegeidet?

A novella a tömörítés művészete, egy jó novellában nincs felesleges mondat. A borítón látható konzerv nem véletlenül utal a sűrített paradicsomra. Minden azon múlik, hogy tudjam, hol kezdjem el, és hol fejezzem be. Hogy se túl keveset, se túl sokat ne áruljak el a történetből. Hogy éppen annyi betű és éppen annyi csend kerüljön bele, hogy működjön. Az első és az utolsó mondaton rengeteg múlik, kiemelt fontosságúak.

Mennyire vagy "történethalász", azaz működik-e Benned a szenvedélyes gyűjtő figyelme? A helyszíneken, ahol megfordulsz, fellelhetők-e történetek? Vagy elég egy mondat, ami elindít?

Történetgyűjtő nem vagyok. Vagyis az vagyok, csak nem írói célra, hanem inkább kocsmai továbbmesélés céljából gyűjtöm őket. A készen kapott történeteket általában nem tudom megírni. Rengeteg családi, kocsmai történetbe beletört már a bicskám, nem is próbálkozom már velük. A saját történeteimet én találom ki, sajnos, másképpen nem megy, de kell hozzá valami, ami elindít. Én trambulinnak szoktam hívni, amiről el lehet ugrani. Ez lehet egy mondat (akár egy nyitó- vagy egy zárómondat), egy szó (pl. beleskufa) vagy egy dal (mint a Zsuzsa című novella esetében a Kárpáthyék lánya című sláger).

Gyakoriak - nem először - az irodalomtörténeti utalások (pl.Petőfi, Krúdy), nem tartasz-e attól, hogy az emblematikus figurák úgymond "rátelepednek" egy-egy írásra?

Nem baj, ha rátelepednek, sőt ez a dolguk. Ők az írás főszereplői, telepedjenek csak rá. Számomra érdekes feladat, amikor egy létező személyt teszek meg novellahősnek, hiszen ekkor már nem csak rajtam múlik minden. De szeretek irodalmi hősöket is újra helyzetbe hozni: a Zsejke címűben például Drakula látogatja meg Kolozsvárt és feltűnik a klasszikus Hunyady-novella bölcsész hőse is: Kelepei. Ilyenkor ugyan nincs annyi szabadságom írás közben, mint ha egy saját gyártású hőssel dolgoznék, de cserébe baromi izgalmas az ügy.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2014. október 8.