Daniel Kehlmann német-osztrák író neve ismerősen csenghet a magyar olvasóközönség számára: 2003-ban jelent meg magyarul Én és Kaminski (Ich und Kaminski) című regénye, ezt követte A világ fölmérése (Die Vermessung der Welt) 2006-ban, majd legsikeresebb regénye, A Beerholm-illúzió (Beerholms Vorstellung). A harminckilenc eves író eredetileg filozófusnak készült, ám disszertációírás közben rádöbbent arra, hogy jobban megy neki a szépirodalom. Azóta tizenkét kötete jelent meg, és több egyetemen tart vendégtanárként előadásokat.

’F’ (2013) című regénye a gazdasági világválság előtti hónapokban játszódik, habár sok évvel azelőtt veszi kezdetét. Arthur Friedland, a családjában és munkájában egyaránt céltalanul vergődő apa elviszi fiait, az ikerpár Iwant és Ericet, és féltestvérüket, Martint, egy világhírű hipnotizőr előadására. A ’nagy Lindemann’ olcsó trükkjeivel hiába tűnik ártatlan szemfényvesztőnek, korántsem veszélytelen: Lindemann ugyanis, ha varázsolni nem is tud, de igazat mond. Szembesíti a szkeptikus Arthurt saját életének céltalanságával és középszerűségével, aki ennek hatására elbúcsúzik a gyerekektől, összecsomagol, és eltűnik. Évekre. A három fiú sorsa pedig ezzel örökre megpecsételődik.

A történet egyik legnagyobb kérdése: létezik-e szabad akarat, mit jelent pontosan a boldogság, vagy minden, amit teszünk, merő kötelesség és munka? Az immár felnőtté érett fiúk élete boldogtalanságról és pesszimizmusról árulkodik. A soha-nem-jelenlévő, hiányzó apa alakja talán beárnyékolja legszebb éveiket, ám valahogy mégsem ez tűnik a fő oknak. Mindegyik fiú lop, csal és hazudik, vergődnek ebben a hasztalan, sivár létben, egyik napjuk olyan, mint a másik. Egyik se békében zárul le. Sőt.

Martin, a pap teljes hazugságban éli az életét. Hiába vár évek óta az isteni jelre, képtelen átadni magát a hitnek, átverve ezzel híveit és nevetségessé téve a papi hivatást. Gyávasága és cinizmusa miatt rosszul végzi munkáját, és gyerekkora óta függője a Rubik-kockának, amely távoli apja egyik ajándéka volt. Továbbá kövér és mohó, ám se a játékról, se az ételről nem képes lemondani. Eric, az ikerpár egyik tagja első látásra sikeres üzletember, de hamar kiderül, hogy idős emberek vagyonát elsikkasztva gazdagodott meg, gyógyszereken él és a családi élete romokban hever. Ő az, aki leginkább az őrület határán táncol, látomásokkal és az öngyilkosság gondolatával küzd. Érzelmeit és ép gondolatait teljesen eltompítják a nyugtatók, ettől pedig robot-szerű, szomorú figurává válik. A másik iker, Iwan egy közepesen jó, idős művész hagyatékának gondozása miatt feladta festői karrierjét, ami azonban az öregúr képeinek hamisításáról és az ebből származó vagyon hajhászásáról szól. Iwan arrogáns és egoista, ezzel próbálva leplezni egyébként igen szegényes és gyáva jellemét. Arthur, az apa pedig, aki közben írt néhány „több mint jó” könyvet, néha felbukkan gyerekei életében, ám ennek nincs nagy jelentősége. A „Nevem Senki” című munkájában azt a kérdést feszegeti, vajon tényleg létezünk-e, illetve honnan tudjuk, hogy ez így van-e. Megszállottan keresi a választ saját boldogtalan életének nagy kérdéseire, hogy aztán nyugodtan visszasétáljon a megszokott középszerűségbe.

Mindegyik fiú kap egy külön fejezetet, amik aztán egymásra reflektálnak, és egymásba fonódva egy másik szereplő szemszögéből is elénk tárul a történet, ami rendkívül érdekessé teszi a regény felépítését. Kehlmann mestere a különálló narratívák egymásba kapcsolásának, amelyek földet érve sokkolják az olvasót. Nyelvezete energikus és egyben nyugtalanító, minden mondatában érezni lehet egy bizonyos feszültséget, mintha bármikor bármi megtörténhetne. Mintha valóban nem lenne beleszólásunk a sors akaratába, erre utal a címben az a bizonyos ’F’; F, mint Fátum, vagy F, mint [Arthur] Friedmann.

A középszerűség visszatérő motívum. A három fiútestvér hazug, szélhámos életét látva ordít felénk a kétségbeesett kérdés; hogyan ne legyünk középszerűek, létezik-e jó döntés, vagy minél inkább keressük a kiutat az átlagos létből, annál inkább válunk átlagossá? Martin Rubik-kocka-megszállottsága jó hasonlat a három testvér ellentmondásos kapcsolatára: minden oldalról hatnak egymásra, de külön kell állniuk ahhoz, hogy életben maradjanak, ám saját élet-hazugságaik szétszakítják őket. Bár egyik karakter sem kifejezetten szerethető, viszont minél érdektelenebbek, a szerző annál feszültebben tárja elénk mindennapi vergődésüket.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szigeti Julcsi, Prae.hu, 2014. november 10.