A máglyák és a mágia kora (Magyar Hírlap)
(kiadvány: Máglya)
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

[...]


A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Péntek Orsolya, Magyarhírlap.hu, 2015. január 8.
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/13988/A_maglyak_es_a_magia_kora#sthash.ncmHfpdH.dpuf
Kilenc évet vártak az olvasók Dragomán György új regényére. A fehér király sikere után – amely huszonnyolc nyelven jelent meg, lelkesedést váltva ki a kritikusokból Németországtól az Egyesült Államokig – a várakozás érthető volt.

A bennfentesek tudni vélték, hogy az író érzi is ezt, és a nagy mű utáni mű megírásának kötelessége rettenetesen nyomasztja. Mert sikerkönyvet írni egyszer lehet – de mi van utána?

Hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudjuk. Nem vagyunk bennfentesek. De az a bizonyos második mű, a Magvetőnél a tavalyi év végén megjelent Máglya bizony remekmű.

Értelmetlennek érezzük, hogy A fehér királyhoz képest határozzuk meg a helyét, vagy ahhoz viszonyítva vizsgáljuk, hiszen minden könyvnek kijár a várakozásokkal nem terhelt figyelem a kritikus részéről.
A Máglya narrátora a főhős, egy tizenhárom éves árva kislány. Sejthetően Erdélyben járunk, erre utalnak a tájnyelvi szavak és bizonyos mozzanatok – a krumpli például „lehrben” készül, a szereplők orkándzseki helyett „füsskabátot” hordanak, egy jelenetben pedig „elveszik” az áramot –, tágabban értelmezve azonban a posztszocialista térség bármely államában játszódhatna a regény. A főhős, Emma szülei meghalnak autóbalesetben 1989-ben, nem sokkal a diktátor – a könyvben: „tábornok” – kivégzése és a forradalom után. Emmát a nagymamája veszi magához, aki azonnal elkezdi a kislány beavatását: napról napra ismerteti meg vele a láthatón túli világot, és a mágiára amúgy is fogékony gyereklány jó tanulónak bizonyul. A misztikus-mágikus, gyönyörűen kibontott nagyanya-lányunoka szál mögötti realitás a korabeli, 1989–90-es Erdély. Nemcsak a nagyanya boszorkánykonyhája – és múltja – rejt titkokat, de a mindennapok is. Az iskolai padtárs, Krisztina ikerhúga például a főtéri sortűz egyik áldozata volt. Az életben maradt kislány sejthetően soha nem jut túl azon, hogy mellette lőtték agyon a testvérét. A titkosszolgálat iratanyaga eltűnt, így nem lehet tudni, ki volt a besúgó és ki az, akire csak azt mondják, Emma nagyapját és nagyanyját is megvádolják. Közben az új urak csendben felvásárolják a várost, miközben pátoszos „hazafiságba” irányítják a közhangulatot. A kislány gyermeki ésszel próbál lavírozni a nagyanya titokzatos múltja és az általa tanult „varázslatok” – tudatállapotok –, valamint a külvilág között, ahogy azonban egyre mélyebbre és mélyebbre halad a megismerésben kint és bent, a külső világban és a saját belső világában, egyre kiábrándultabb. Fokozatosan tárul fel a nagyszülők és a szülők múltja: míg a nagymama zsidókat bújtatott a vészkorszakban, az apa, az ellenzéki festőművész börtönben töltött több évet a szabadszájúsága miatt. Később a nagymamát beszervezte a titkosszolgálat, de valójában nem jelentett semmit, ami kompromittálhatott volna másokat. Egy spiclikkel, félelemmel és nyomorral teli, iszonyatos kor, a román diktatúra mindennapjainak lépten-nyomon visszacsapó emléke kavarodik össze itt a szabadság korának első napjaival, amelyben ugyanúgy nem lehet élni. Semmi nem lett jobb, akkor sem, ha immár nem veszik el az áramot és van narancs a boltban. Senki nem bízik senkiben, az indulatok a múltbéli vélt és valós sérelmekért pedig tombolnak: a nagyszülők, a szülők és az akkor még fel sem nőtt unokák egytől egyig egymás ellenségei. Úgy tűnik, a diktatúra után nincs bocsánat. És meglehet, ez rosszabb, mint maga a diktatúra volt. Ott legalább volt tábornok. Tábornok híján pedig az ellenség a múlt lesz. Ami megfoghatatlan, ezért felelőst kell találni. De azt nem lehet: az igazi felelősök megsemmisítettek minden nyomot. Marad a szomszéd. Az, aki gyanús. És aki esetleg bűnös is, de bűne a valódi bűnösökéhez képest súlytalan.
A transzcendens világot, az ősi toposzokat, szimbólumokat Dragomán mesterien játszatja egybe a teljesen reális történettel. Egy jelenetben a kislánynak például a hangyák segítenek összeállítani a fecnikből egy széttépett levelet, amelyet sejthetően a nagymama zsarolója adott át, máskor a nagymamával Gólemet készítenek, megint máskor az erdőben futva a rókákkal kerül bizalmas viszonyba: jelképes erejű az, amikor az egyik új kiskirály, a privatizáción pillanatok alatt meghízott újgazdag telephelyéről kiszabadítja az oda bezárt állatokat.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/13988/A_maglyak_es_a_magia_kora#sthash.ncmHfpdH.dpuf
2015-01-08 16:58:31
Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart...
Fordította: Benczik Vilmos, Csuday Csaba, Dely István, Kutasy Mercédesz, Litvai Nelli, Nagy Mátyás, Scholz László, Szőnyi Ferenc
Macondói és más történetek
Gabriel García Márquez novelláiban különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük. A szerző képes rá, hogy kiszakítson térből...
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét,...
Kner Piroska a Gyomai Kner Nyomda alapítójának, Kner Izidornak volt a legfiatalabb húga. 1877-ben született Gyomán, élete nagyobb részében háziasszonyként élt Rákosligeten. 1915-ben, a kor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ