A hallgatás löki falhoz a nemiséget. Beszélgetés Krusovszky Dénessel (Tiszatáj Online)
(kiadvány: A fiúk országa)

– Mit jelent a fiúk országa, melyik kontinensen található?

A fiúk országa azt hiszem, egy belső tartomány, aminek megvan az a kellemetlen tulajdonsága is, hogy bárhol (mindenhol) ott lehet. Inkább az időben létezik, mint a térben.

Te ugye, az a generáció vagy, akinek már nem kellett katonáskodnia. Nálunk Szerbiában például puhapöcsnek néztek, ha megúsztad a besorozást. Azt mondták rád: „nem leszel férfi, ha nem mész el katonának” – ami egy óriási nagy baromság, mégis egy különleges szocializációs háttér és kontextus egy fiatal számára. Neked van ilyen erőteljes, társadalmi-közéleti élményed, ami közvetlenül vagy közvetett módon a nemiségedet löki falhoz?

Ezek a hangok nálunk is léteztek, sőt, léteznek ma is. Szomorú, súlyos ostobaság. Ha a katonaság (és a hozzá hasonló agyrémek) tesznek valakit férfivá, ha a férfiságnak ezek a komponensei, akkor kösz, nem kérek belőle. Nem is értettem soha ezt a fenyegetést, hogy „nem leszel férfi”. És? Na mindegy, ami a nemiséget, illetve a falhoz lökését illeti, én ezt leginkább egy kommunikációs problémának látom, vagy akként éltem, élem meg legalábbis. Persze megvan a maga ragacsos társadalmi kontextusa is, lásd feljebb, de engem általában (vagy mondjuk: a kötet írása során) elsősorban a személyes vetülete érdekelt a dolognak. Hogy van-e nyelvünk arra, hogy a vágyainkat és félelmeinket közvetíthetővé, átélhetővé tegyük akár csak a legszűkebb közegünkben is. Ez egyébként nem pusztán magánéleti kérdés, akár írói problémaként is felfogható, hiszen az irodalmi kommunikáció lényegében ugyanezek közé a korlátok közé van bezárva, ezekből igyekszik kitörni. Ez ugyanakkor tipikusan az a probléma, amire nincs egyértelmű válasz, csak válaszkísérletek sora vagy a hallgatás. Azt gondolom, hogy elsősorban a hallgatás löki a falhoz a nemiséget – meg úgy általában minden egyebet is.

Próza és líra, van átfolyás, áthallás, szublimáció, vagy teljesen külön működteted a kettőt?

Igyekszem nem összekeverni a kettőt, de a megfelelő helyzetekben és pillanatokban kihasználni a két műnem közötti interferencia lehetőségeit. Ha prózaverset írok, nem csak az érdekel, hogy a líra és a próza közeledjen egymáshoz, de az is, hogy kitapintható legyen, hogy mi a lényegi különbség is közöttük. Ugyanígy a novellák esetében. Nem akartam úgymond „elköltőieskedni” a történeteket, egyáltalán, történeteket akartam írni, de a nyelvben ott rejlő költői potenciált nem szerettem volna azért figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, az én ideám egy olyan prózanyelv, ami a maga költői adottságaival nem megúszni akarja a prózaírás vagy a történetmesélés nehéz pillanatait, ellenben ahol, mondjuk úgy, kiforrja a lírai mondatokat, ott ennek a forrásnak teret tud adni.

Kötetedben a fiúság, a maszkulinitás kérdése mindig egyfajta önreflexióként érhető tetten, a külső tényezők, a világ, a körülmények és az egyén közötti feszültségből fakadóan. Mennyiben játszik szerepet az az elváráshorizont – ha szerinted van ilyen –, amit a mai európai társadalom nemek közötti viszonyrendszere termel ki magából?

Ez egy komplikált kérdés. Egyfelől az európai társadalmak nagyon nem egységesek ebből a szempontból, minél keletebbre jössz vagy mész, annál konzervatívabbak a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásai, és annál radikálisabban kérik ezeket az elvárásokat számon az egyénen. Magyarország amolyan középszar ebből a szempontból. Nem kilátástalan, de nem is boldog hely. A fehér, középosztálbeli, heteroszexuális férfiak csendes diktatúrájában élünk – mondom fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfiként (röviden fkhf-ként). Egyrészt a hagyományos szerepek árnyéka még mindig rávetül a társadalom nagyrészére, másrészt meg az is nyilvánvaló, hogy ezek a szerepek nem működnek, nem termékenyek, és még a haszonélvezőket sem részesítik abban a jóleső érzésben, amit sokan remélnének tőlük. Ennek a viszonyrendszernek így az egyik végén a passzív vagy aktív agresszió áll, valami mélyről jövő, tehetetlen düh, a másik oldalán meg, az önreflexió és a kommunikáció helyett – legalábbis attól tartok – valamifajta tűrés és hallgatás.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Sirbik Attila, Tiszatáj Online, 2015. április 9.

2015-04-09 13:22:21
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ