Több mint hatszáz oldalon keresztül, temérdek szereplőt és cselekményszálat felvonultatva meséli el Rakovszky Zsuzsa a konzervatívok és progresszívok között kialakuló ellentétet, ami a Tanácsköztársaság idején kirobbanó erővel ébresztett fel mindenkit mély álmából. A hiányzó tanulság és állásfoglalás pedig arra készteti az olvasót, hogy egyedül illessze össze a regény szilánkjait.

Rengeteg szereplőt vonultat fel, sok-sok elbeszélővel és cselekményszállal dolgozik Rakovszky Zsuzsa negyedik regényében, a Szilánkokban, amely a századfordulótól 1920-ig mutatja be egy képzeletbeli magyar kisváros – elsősorban az elit és az értelmiség – életét. Az írónő egyik célja, amelyet a Bárka Online-nak adott interjújában is elmond, a konzervatívok és progresszívok között húzódó ellentét bemutatása, amely éppen akkoriban indult, de hatásai a mai napig meghatározzák a társadalmi problémákat. „Gondoltam, kissé távolabbról visszatekintve talán tárgyilagosabban lehet beszélni róla, és megpróbálhatok egy bizonyos határig mindkét oldal képviselőinek a bőrébe belebújni, amennyire tőlem telik” – mondja, és ebből adódik, hogy a regényben nincs állásfoglalás, csupán szilánkok sokasága, amiket az olvasónak kell összerakni.

Nincs egyetlen biztonságot adó nézőpont sem, csak sok-sok E/1-es elbeszélő, akik saját múltjukból, kapcsolataikból, olvasmányaikból építik fel nézeteiket, eszméiket, amelyekért kiállnak és harcolnak. Rakovszky a Könyvhét folyóiratnak adott interjújában mondja: a Szilánkok cím utal arra, amikor a „klasszikus liberalizmus igazságosságra törekvő, nagylelkűen megértő szelleme” szétesett, a szereplők közül pedig „mintha mindenki egy szilánkot választott volna ki magának belőle, mondjuk, egyikük a hagyományőrzést, a másik a társadalomjobbítást”.

A regényben pedig tényleg egy-egy szemlélet, eszme kap „személyiséget”, és ezeken az alakokon sokszor érződik, hogy előbb volt meg az álláspont, amit majd képviselnek, és csak ezután rendeltek hozzá nevet, arcot, múltat, jellemet. Talán ebből adódik, hogy a karakterek egysíkúak, tetteik és gondolataik unalmasan kiszámíthatóak, és akkor sem tud velük azonosulni az olvasó, amikor magukhoz ragadják a szót, és az ő szemszögükből ismerheti meg a történéseket. Egyformán megtalálhatóak köztük a konzervatívok és a progresszívok, de mindannyian ironikus színezetet kapnak, ahogy egy-egy szemszögből megismerjük nevetséges túlzásaikat és hibáikat, majd hirtelen fordulattal szánandó, hányattatott múltjukat.

Van azonban valaki, aki a többi szereplő közül kiemelkedik, és majdhogynem a történet főszereplőjévé lép elő. Ő Emma, aki egyik csoporthoz sem tartozik igazán, és csak ide-oda sodródik közöttük. Őbenne ott van mindkét szemléletmód csírája – egyik neveltetéséből, másik természetéből fakadóan –, és mindkét oldalhoz erős érzelmi szálak is kötik: egyikhez szerelem, másikhoz családja. Ezért ő az egyetlen kapcsolódási pont a két tábor között. Mégis ő a legmagányosabb alak, aki úgy érzi, senkihez sem tartozik igazán.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Wéber Anikó, KortársOnline.hu, 2015. április 13.