• A keleti meseszoknyáját is fölvette.
• Mit árul el egy kislányról, hogy Andersen Kis hableánya a kedvenc meséje?
• A mesék visszakerülése a felnőttek életébe szerinte most virágkorát éli.
• A mese nem gyógyít meg senkit. A mesén keresztül megnyíló út és világkép gyógyít.

Azt javasoltad, a lenti indiai teázóban találkozzunk, de a fotós kolléga kérésére, a jobb fényviszonyok miatt, mégis idefent telepedtünk le. Pedig hozzád nagyon passzol a keleti hangulat.

Hát igen, ott a földön ülhetnénk, az nagyon jó lenne. Még a keleti meseszoknyámat is fölvettem. (nevet)

A meséken keresztül jutottál el a Kelethez?

Nem, én eredendően keleti nőnek születtem, de jó időbe beletelt, mire erre rájöttem. Valójában csak az utóbbi két évben tudatosodott bennem, mennyire keleti módra viszonyulok a világhoz, mennyire úgy szeretnék élni, ahogy a keleti mesehősök. Egy nyár alatt 4500 oldalnyi keleti mesét olvastam el, és rájöttem, hogy ez az én világom.

Mi az alapvető különbség a keleti és nyugati mesék között?

A keleti mesehősök irigylésre méltó dolgokat tudnak. Nem cselekedni, megoldani, megvédeni, legyőzni akarnak, hanem azzal foglalkoznak, amit az élet eléjük hoz. Beleállnak a sorsukba. Nem keresik a kihívásokat, azok maguktól elérik őket. Ha pedig valami tragédia történik velük, nem esnek kétségbe, nem kapkodnak, hanem megállnak, és várnak: mit lehet ebből kihozni? Hogyan fordíthatom ezt a helyzetet a javamra? Szóval magukon kezdenek el dolgozni, nem a külvilág megváltoztatásán.

Nincsenek is segítőik? Állatok, tündérek, jó boszorkányok?

Igazából egyetlen segítőjük van, a történetmondás. Gondoljunk csak Sahrazádra. Szinte az összes keleti hős úgy szabadul meg szorult helyzetéből, hogy elkezd mesélni. Azoknak az embereknek, akik projekt alapon élik az életüket, teljesítményorientáltak, nem rendelkeznek a ráhagyatkozás, elengedés, szemlélődés képességével, általában a keleti mesék segítenek, ha úgy érzik, elfáradtak, kiégtek. Viszont nagyon sokan azzal küszködnek, hogy képtelenek a cselekvésre, a változtatásra, a kilépésre megszokott életükből, nekik az európai mesék mutathatnak utat.

Gyerekkori szerelem nálad a mese, vagy intellektuális kerülő úton, felnőttként éreztél rá a műfaj szépségére?

Nagyon sokat és mindenfélét olvasó kislány voltam, de a mesékhez csak felnőttként jutottam el, egyetemista koromban.

Volt egy konkrét élmény, amitől kezdve mesemegszállott lettél?

Nem voltam valami boldog fiatal. Sokat tépelődtem, kerestem az életem értelmét, hogy mi lenne az én utam. És az tényleg csoda volt, amikor először döbbentem rá a mesék kapcsán, hogy nem ez a legfontosabb kérdés. Nem úgy van, hogy az ember előbb rájön arra, hogy mi dolga van, aztán elindul, hanem fordítva.

Menni kell egy úton, meg kell küzdeni az elénk kerülő kihívásokkal, és ez majd alakítja az embert. Az európai mesékből megtanultam cselekedni, céltudatos lenni, a keleti mesékből pedig megtanultam elfogadni. És ez a kettő ma már boldogító egységet alkot bennem: tudom, mi az, amiben ható, alakító tényezőként kell részt vennem, és mi az, amit egyszerűen úgy kell hagynom, ahogy van.

Ha arra a kislányra gondolsz, aki én voltam, akkor meg nem értettséget, kommunikációképtelenséget, önmaga elaprózását, a legértékesebbtől való megválást egy rossz alku miatt.

És elvágyódást abból, amiben van?

Hát, lássuk be, Dunaújvárosban születni sem egy nagy truváj. (nevet) Sokáig nem tudtam kapcsolódni a körülöttem lévő világhoz. Magányos kislány voltam, aki a Duna-parton, a fák és a madarak között tudott otthonra találni.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Scheer Katalin, Origo.hu, 2015. május 31.