Idős, koros, öreg, agg, aggastyán, szépkorú, érett – mindegy, hogy hívjuk őket, egy közös, a fiatalabbak úgy érzik, mintha mindannyian egy másik bolygón élnének. A környezetünkben élő öregeken látjuk, hogyan lehet vagy hogyan nem lenne jó megöregedni. A kötetben található mesék egyik célja a szerkesztő szerint az, hogy még „időben” figyelmeztessen arra a felelősségre, ami az embert terheli saját jövőjét illetően.

A Mesék boldog öregekről válogatással az idősek iránti tiszteletét szerette volna kifejezni Boldizsár Ildikó, mesekutató. Az utóbbi időben sok öregeket érintő tiszteletlenséggel találkozott, és felmerült benne a kérdés: biztos így kell lennie? Ez az élmény késztette arra, hogy megnézze, mit mondanak a mesék az öregekről. Hogyan lehet szépen megöregedni? Mit üzennek, hogyan bánhatunk az idős emberekkel? A könyvbemutatón elmesélte, ez volt a legszomorúbb munkája életében, mert mesegyűjtés közben látta, milyen hozzáállások lehetségesek az öregekkel kapcsolatban és ahhoz képest mi a helyzet. Először összeírta, általában mit gondolunk az idősekről, hogyan állunk hozzájuk, milyenek ők, milyen gondjaik, problémáik vannak, mitől félnek, minek örülnek, tudnak-e örülni, látják-e magukat öregségükben? Ezután, szokás szerint elolvasott több ezer mesét és megnézte, hogy a megtalált mintázatok benne vannak-e a történetekben, vagy hogy maguk a történetek mit mondanak az öregkor szépségeiről-rútságairól. Amikor pedig megvolt több száz szöveg, azon is elgondolkodott, mi az, amit ő szívesen megmutatna most élő idős embertársainak és azoknak, akik még előtte állnak. A mesékből kiderül, hogy öreggé akár negyvenévesen is válhat az ember, amikor gyermekei házasulandó korba lépnek, és vannak idősek, akiknek még az apjuk is él és még annak az apja is – így jutunk el az emberi kor végső határáig, és még tovább…

A mesebeli apókák és anyókák mind nagyon szegények. Hogy lehet ez? – osztja meg a könyv előszavában a szerkesztő első döbbenetes tapasztalatát. Tény, hogy az öregedésben lévő egyszerűsödés, amit „esszencializálódásnak” nevez, aligha fejezhető ki szebben, mint a szegénység szimbolikus képével. Aki ugyanis a mesékben szegény, abból vagy minden lehet még, vagy nincs is szüksége semmire, mert mindene megvan már, természetesen nem anyagi értelemben. Nos, ez utóbbiak a mesék boldog öregjei. A kötet meséi közül a „bölcs öregek”-ről szóló történetek mutatnak leginkább követendő példát, mert ezekben az időskor legszebb vonása jelenik meg. Nem az aggódó, zsörtölődő, panaszkodó, rugalmatlan gondolkodásúakra gondolunk itt, hanem azokra, akik képesek az elfogadásra, a létezés derűs szemlélésére. „A sűrített látásmódból következő képi gondolkodás és képes beszéd, a csak lényeges információk közlésére való szorítkozás jól érzékelteti azt a másfajta látásmódot, ahogyan az idős emberek szemlélik a világot.” – írja az előszóban. Öt fejezetcím tagolja a szövegeket: Az öregkor becsülete, Mit tudnak az öregek?, Anyókák – apókák, Leleményes öregek, Fiatalok – öregek valamint a zárómese, a Philémon és Baukisz – amely a kötet szép befejezéseként az élet transzcendens aspektusát  villantja fel. Az együtt, jóban-rosszban eltöltött élet szépségét példázva a magas irodalom felé nyit kaput.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szepesi Dóra, Prae.hu, 2015. június 24.