Danyi Zoltán A dögeltakarító című, a Magvetőnél a könyvhétre megjelent regénye a délszláv háború emlékeinek feldolgozását végzi. Legfőbb kérdései, hogy megszabadulhat-e a borzalmaktól valaki, aki résztvevője volt a pusztításnak, illetve hogy miként találhat magára és hol lelhet otthonra egy vajdasági magyar. Szülőföldje gyilkos tájjá vált, Amerika az álom, de oda sosem jut el, Berlin, Budapest mind idegenek, és még saját teste is ellene fordul. Egyszerre felkavaró és felemelő mű, ami mindenki számára ajánlott, aki érteni szeretné szűkebb környezetünk traumáit.

Háborúról írni szinte lehetetlen. Pontosabban írni lehet róla, de a pusztítás borzalmát elmesélni már aligha. Nemcsak azért, mert a hazai olvasóközönség egy jelentős részének szerencsére fogalma sincs, mit jelent az intézményesített gyilkolás, hanem mert minden háború a személyes apokalipszisek összessége, mindenkinek mást jelent, így a tapasztalatokat megosztani kivitelezhetetlen vállalkozás. Danyi Zoltán könyve, A dögeltakarító éppen erre tesz kísérletet, vagyis arra, hogy elbeszélje, miért nem lehet elbeszélni a háborút. És a regény e tekintetben (is) kifogástalan.

Kinek az oldalán állsz?

Az eddig elsősorban lírai munkásságáról ismert szerző műve a délszláv háború (egyéni) traumáit tárja fel. A regény főhőse egy vajdasági magyar fiatal, aki a háborúban és az azt megelőző években, a „nemzeti mozgósítás” idején elveszti saját identitását. Magyar már nem lehet, de „jugó” sem, nem tartozik voltaképpen sehova. A harcokban horvát egységeken és civileken ütnek rajta, vagyis a kegyetlen szembenállás az egyetlen lehetősége, hogy meghatározza önmagát. Többször visszatér a „kinek az oldalán állsz?” kérdése, amelyre sosem adhat jó választ az elbeszélő. Ez az a kérdés, amelyet senki sem tud megválaszolni. Az előre leosztott lapok a gyilkolásban vagy a háború utáni helyzetben semmit sem jelentenek, a nagy nemzeti narratívák illúzióvá válnak, amint a gyakorlatban kellene alkalmazni, vagyis abban a helyzetben, amikor az ember ezektől remél vigaszt saját problémáinak megoldására.

Danyi Zoltán regényében a háború test test elleni groteszk küzdelem, amelyben a nemzetek elvesztik jelentésüket, hiszen kivetik magukból a harcolókat. Az ideológia, mint a lúg, lemarja bőrt, eltorzítja az embereket, míg végül csak identitás nélküli vázak maradnak, amelyek lelketlenül kínozzák és pusztítják el a másikat. Ám a harcok emléke is testi tapasztalattá válik. A főhős a múltat testi működésként, egészen pontosan annak zavaraiként éli újra nap mint nap. Amióta egy katonatársa brutális módon kivégzett egy horvát foglyot, képtelen normálisan vizelni, idegállapota pedig a gyomrát és a beleit is megviselték, olyannyira, hogy ez békebeli életének minden egyes percét meghatározza. A háború, hiába élte túl, felfalja az élő szövetét.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mno.hu, 2015. aug. 30.