Nádasdy Ádám klasszikus értelemben vett polgár, azon ritka, nagy műveltségű és megfontolt polgárok egyike, akinek a véleményét mindig érdemes meghallgatnunk gyakorlatilag bármilyen kérdésben. Most nem Shakespeare-ről vagy nyelvészeti kérdésekről, esetleg a készülő Dante-fordításról, hanem nemrég megjelent, a melegséggel foglalkozó könyvével kapcsolatban faggattuk őt.

Elfogadóbb lett-e a magyar társadalom, nyitottabb, hogy A vastagbőrű mimóza című kötetet most jelentette meg? Vagy épp ellenkezőleg, sokkal elutasítóbb, kirekesztőbb, és ezek tették szükségessé a melegséggel kapcsolatos írások kiadását?

Elfogadóbb lett. Ez nem egyenlő azzal, hogy az emberek helyeselnék például a melegséget, csak kezdenek hozzászokni, hogy van ilyen, és egyre többen megvonják a vállukat. Talán furcsán hangzik, de ez a vállvonás egészséges és üdvözlendő: az egyén szabadságának, döntési jogának elismerését jelenti. Ugyanígy vonják meg ma a vállukat, ha egy férfi hosszú hajjal jár, avagy kopaszon, ha egy férfi-nő pár házasságban él együtt vagy anélkül stb. A könyvemet nem azért jelentettem meg, mert szükségét éreztem, hanem inkább a lehetőségét, hogy a szélesebb közönséghez eljusson. No persze nem ezrek fogják olvasni, de akkor is.

„Meleg, de büszkén vállalja” – ma még ez a szokásos fogalmazás. Ezt a „de” szócskát szeretnénk hosszú távon „és”-re cserélni.” Írja a Mire is vagyunk büszkék? című, 1997-es írásában. Mi a tapasztalata, sikerült ez a csere?

Nem, ettől még távol vagyunk. De szeretnék rámutatni, hogy már az is örvendetes, ha valakiről nyíltan így beszélnek: „Meleg, de jó szakember.” Vagy „Buzi, de megbízható, rendes srác”. Mert bár az a „de” még fáj, de egye fene, a lényeg, hogy ne legyünk már tabu. Hogy létezzünk.

A túl szigorú szülő című írásában írja: „A keresztény erkölcs – hogy Jézust idézzem (ki mást, ha a begyöpösödött hagyománnyal kell szembemenni?) – nem szabályok betartásán múlik, hanem azon, hogy mit mondunk, mit gondolunk, mit hiszünk.” A katolikus egyház egy-egy tagja még hajlamos az elutasításra a melegséggel kapcsolatban, de Ferenc pápa elfogadását és bizalmát élvezhetik a hívő melegek. Ön szerint ez a pápai nyitottság idővel minden katolikushoz eljut és befogadásra, átvételre talál?

Ez nagyon nehéz kérdés. A pápa sem mondta, hogy hajrá, fiúk, veletek vagyok – csak azt mondta (amit minden derék pap mondhatna), hogy ki ő, hogy megítélje, kit fogad el Isten és kit nem. És ne csak a katolikusokról beszéljünk: a reformátusoknál sem látok több elfogadást egyházi szinten – emberi szinten persze igen. Az egyházak fontos vonása a konzervativizmus, ezért áll fönn a kereszténység kétezer éve. Viszont azt újra meg újra át kell értékelniük, hogy mi számít erkölcsösnek és mi erkölcstelennek (hiszen csak az utóbbi lehet bűn). A melegséget még a közelmúltban is az erkölcstelenséggel azonosították; ebben látok üdvös emancipációt. Ám tartsák az emberek undorítónak, amit csinálok, de ne erkölcstelennek.

Nagyon érdekes, amit Hamlet és Horatio kapcsolatáról ír. Felfedezhetünk hasonló viszonyokat más irodalmi művekben? Nekem hirtelen Don Carlos és Posa márki nagyon szoros kapcsolata jut eszembe…

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, Art7.hu, 2015. szept. 1.