A civilek a Kádár-korban is ellenálltak – beszélgetés Kenedi János „iratfelmérővel” (Könyvhét)
megjelent írásaiból tesz közzé válogatást Hálózati munkára nem alkalmas című kötetében, amely az éppen az ezredfordulón megjelent, K. belügyi iratfelmérő jelentése a kastélyból című hasonló összeállítás folytatásának tekinthető.

– Friss fejleményre kérem a reagálását, amelyet a könyv még nem érinthet: sok évtizedes eddigi kutatásai során bármely korban vagy akár külföldön találkozott-e a titkosítás itthon most bevezetett módjához hasonlóval, miszerint a közérdekű adatok igénylőjének fizetnie kell a szolgáltatásért?

– Ilyesmivel még sohasem találkoztam a nemzetközi szakirodalomban, de szerintem nem is létezik hasonló. Valójában itthon sem létezhetne, mert a magyar adatvédelmi törvény és ennek alkotmánybírósági megerősítése kizárja ezt a lehetőséget. Ezek a közérdekű iratok közgyűjteménybe küldendők, a közgyűjtemények fenntartásáért az állampolgárok adót fizetnek, és nem lehet velük kétszer megfizettetni azt, ami alanyi jogon járandóságuk. A mostani, párját ritkító magyar eljárás ellenkezőjéről azonban van tudomásom: 1997-ben az Amerikai Egyesült Államokban ötven dokumentum híján felszabadították, nyilvánossá tették a néhány százmilliónyi hidegháborús iratot. A másik nagyhatalomnál szintúgy: A KGB-iratokat is tartalmazó Orosz Elnöki Irattár már 1991 óta kutatható, és az anyagok nagy részét feltöltötték és még ma is folyamatosan töltik fel a bárki számára hozzáférést biztosító orosz internetre.

– Miért toporgunk Magyarországon 25 éve egy helyben, vagy, ha esetleg lépünk, akkor visszafelé?

– Ez annak az 1990 óta folyamatosan érvényben lévő uralkodói érdekrendszernek a tükröződése. Valójában nem tényeket akarnak elleplezni, mert azok mára rég elavultak. Inkább személyek védelmében működik továbbra is a titkosítás. A hivatalosan 1989. október 23-án megszűnt III. Főcsoportfőnökség munkatársainak több mint a felét vezető tisztségben vette át a három jogutódszolgálat, amelyet Tóth Andrásnak a polgári titkosszolgálatokért felelős akkori államtitkárának 2005-ben tett nyilatkozata támaszt alá. A titkosítást tehát a rendszerváltás előtti „titoknokok” működtetik, akik nem szívesen adják ki egykori munkatársaik nevét. Ahogy A törvényszerinti titkosítás gyakorlata című írásban is említem, elvben nem tartom képtelenségnek magát a titkosítást, csak nagyon alaposan meg kell indokolni, hogy miért van valami elzárva a nyilvánosság elől. A 2007-2008-ban működött szakértői bizottság megállapította, hogy az iratok 28,5 százalékát adták át a Történeti Levéltárnak, és a bizottságban, amely ezt az átadási folyamatot vizsgálta, arra jutottunk, hogy nemcsak a dossziék hiányosak, hanem a kutatás szempontjából ezeknél sokkal fontosabb, levéltáros kifejezéssel élve „szálas” iratok, osztályiratok nagy része sincs meg.

– Megsemmisítették, vagy esetleg, ahogy a városi legenda tartja, hazavitték a fellelhetetlen dokumentumokat?

– A hazavitelt, mint feltevést ismerem, de kézzel fogható tényként sose találkoztam vele. A munkamódszerem olyan, hogy használom azokat a naplókat, szolgálati jegyeket, amelyeket az 1989. október 23-ig az akkori törvények szerint legális Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó őrzött. Azoknak az iktatószámaiból megállapítható, hogy az egyes iratok, amelyeket az osztályok tervbe vettek, és amelyeket leadtak náluk, megvoltak-e az ötévenkénti rendszeres felülvizsgált alkalmával, vagy törvényesen megsemmisítették őket. Ezekből látható, hogy az Antall-korszak alatt kezdődött időszakban, pontosan 1990 és 1995 között sokkal több iratot semmisítettek meg, mint 1989. december 22. és 1990. január 6. között, abban a periódusban, amelyet Dunagate ügynek szoktak nevezni.

– Az utószóban azt írja, hogy csak segédanyagokat szolgáltat azoknak, akik a szép- vagy tényirodalomban, egyéb művészeti alkotásokban szeretnék feldolgozni az ön által kutatott korszakot. Ennek azonban ellentmond könyvének Jó ember kerestetik című fejezete, amelyben többek között a szamizdatokat rejtegető Simó Jutkának, a forradalmat 1956. október 17-én kezdő Hajnóczy Körnek, a Széchényi Könyvtár hosszú időn át kutatóhelyéül szolgáló olvasótermének állít emléket. Nagyon jó, hogy ott van ez a szépirodalmi kicsengésű fejezet a tudományos tényeket feltáró könyvben. De hogy került bele?

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás:Mátraházi Zsuzsa, Könyv7.hu, 2015. szept. 15.

2015-09-15 17:12:04
Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart...
Fordította: Benczik Vilmos, Csuday Csaba, Dely István, Kutasy Mercédesz, Litvai Nelli, Nagy Mátyás, Scholz László, Szőnyi Ferenc
Macondói és más történetek
Gabriel García Márquez novelláiban különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük. A szerző képes rá, hogy kiszakítson térből...
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét,...
Kner Piroska a Gyomai Kner Nyomda alapítójának, Kner Izidornak volt a legfiatalabb húga. 1877-ben született Gyomán, élete nagyobb részében háziasszonyként élt Rákosligeten. 1915-ben, a kor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ