Ha Parti Nagy Lajos és Banga Ferenc összefog, abból mindig valami érdekes szálkásodik ki. A Kacat, Bajazzó (2002) a Dump Endre: Töredékek (2004) és A vak murmutér (2007) után idén is folytatódik a nagy parti: ezúttal 13, a világ minden tájáról válogatott mesét szőrözött ki és gyúrt át a saját képére, szövegére Banga és Parti Nagy. Egy húron pendülnek, mindkettő a maga művészi nyelvének zsonglőre, és nem lőre, ami kikerül a kezük közül. Navahó indián és japánus aggastyán, lengyel háziember és újgörög egérlány történetében a mesék egész kelléktára felvonul.

Aki az átkosban szocializálódott, az megtanult a sorok között, alatt, felett, mögött olvasni. A résenlét ma sem árt, s a jó cserkészeknek most is feltűnik a kolofonban, hogy Banga illusztrációi mellett egy 1983-as dátum áll, azaz az illusztrációk nem ma készültek, de e történetről nem tudunk meg többet, noha Parti Nagy bizonyosan csinos mesét kerekítene belőle. A General Press háromkötetes, évfordulóra megjelent Tamkó Sirató-könyveinek első bemutatóján éppen az író méltatta Banga Ferenc egyedi stílusát, amely valami folytán nagyon nehezen jut el a fiataloknak szóló kötetekig, a gyerekkönyv-illusztrációkig. Szerencsére a Tengerecki bebizonyította, hogy pálcikaembereinek nagyon is helye van a kisebbeknek szóló irodalomban is. Banga ekkor beszélt hármas misztikájáról (A pecsenyehattyú?-ban ezt nem fedeztem föl), a manipulálásról, a kéz kiemelt szerepéről (ezt annál inkább) és a keleti művészetek, életforma iránti érdeklődéséről. Azt is elmondta utóbbi kapcsán, hogy néha szereti üresen hagyni az illusztrált oldalak egy/nagy részét az elgondolkodtatás céljából, szeretné, ha képei láttán a nézők elmélyülnének. Izélt lábú bolhái, királyai, indiánjai, manipulációs és relaxációs gyakorlatai e kötetben is telibe (tálibe) találnak.
A pecsenyehattyú és más mesék Banga és Parti Nagy sajátos világlátását árnyalja tovább. Boldizsár Ildikótól is tudjuk, hogy e műfaj sokkal többet hordoz magában, mint gyerekszórakoztatást, ősi bölcsességeket hagyományoz át. E kötet tradicionális meséi azonban, amellett, hogy érdekesek, tanítanak, viccesek, bölcsességre nevelnek, a szerzők kezében végletesen maiakká válnak. Banga művészetéről egy kiállításmegnyitón Marosi Ernő elmélkedett, s megállapította, hogy a kódexmásolók korában akár a kolostorok réme lehetett volna. Hogy Parti Nagy mi lett volna (tűzről pattant?), arról jobb, ha nem is gondolkodunk. Az író egy interjúban kifejtette, hogy szó sincs manapság ?nyelvromlásról?, az idegen szavak éppen hogy gazdagítják a szókincsünket, a nyelv folytonos megújulását biztosítják. Ezt a maga polifonikus nyelvművelésével mindenütt igazolja is (a baj ott kezdődik, ha valaki csak egy szólamban tud beszélni, és ez a halmaz egyre nagyobb nálunk). Szekurity és Eurosport, halivúd és Kolorádó, Kotdazűr és kacsaláb, sifonér és vérnősző, Hencida és dombérozás, faszenes tévé és vajköpülés ? a választékos, a mindennapi, az archaikus és a mesenyelv használata nagyon jól megfér egymással ebben a képi és szövegkörnyezetben, jól kiegészítik és erősítik egymást. Az író kiszólásai (megszökött a centrifuga), régies kifejezései, humora a mesék művelt fogyasztóit tételezik föl, gyerekeknek is ajánlható a kötet, azonban jó, ha a szülő bangásan kéznél van, s megmagyaráz, eszelődik, esetleg ongorkod, hemmeg.
Nekem A háziember meg a háziasszony meséje tetszett leginkább. Ahogy az egyszeri ember, lebecsülve a házimunkát, hadra kél a bögölyök, kánya, centrifuga, köpülő, kuktafőző, dézsa hadával, és nemcsak csatát, de háborút (csirkét stb.) is veszít, az fergeteges. De vannak egészen extrém történetek és toposzok is a kötetben. A felfuvalkodott csibe (?kikiriki márisom, hol a bugyellárisom??) meséje mintha szintén a déj?ból ismerős lenne, A róka és a kakas ? ez opusból kinőtt fabula ? is emlékeket csalogat elő a hardverből.
Nem lenne nagy parti, ha a tartalmon is ne tekerintettek volna: az oldalszám az illusztrátor egész oldalas kép-/meseregényeihez irányít, és nem a történetek kezdetéhez.
Kicsit lehetne pezderkedni ugyan, ha a kákán is csomót akarnánk keresni, hogy a kötetcím és az alapjául szolgáló mese a szereplők száma tekintetében elüt egymástól, de ez bangás szőrözés, pálcikázás lenne csupán. A könyv kitűnő szórakozást ígér a felkészült olvasóknak.

Forrás: papiruszportal.hu/keszeghy