„Mert szebben éltünk mi, tegnapiak, mint ahogy lehetett” – szavalja Réz Pál Parti Nagy Lajosnak a Bokáig pezsgőben című kötet életútinterjúja vége felé. Ezt a Vas István-verset (Óda a tegnapi asszonyokhoz) idézi a legtöbbször az évtizedeken átívelő beszélgetések során, néha jelöletlenül is.

A kötetben Réz Pál és Parti Nagy Lajos 23 évvel ezelőtt készült rádióbeszélgetésének aktualizált változata olvasható. Réz már a beszélgetések kezdetén nagyon öreg emberként tekintett magára, pedig akkor még alig volt túl a 60-on. De az utolsó, meglehetősen rosszkedvű interjú idején, az aggastyánkor közelében is hisz abban – és ez volt a történelmi változás lehetőségében régen csalódott Vas utolsó hite is –, hogy a történelem ellenében, a történelem felett vagy alatt is lehet szépen élni.

Hogy az elsüllyedő, rémes korszakokból a barátságok, vagy ha a barátok maguk nem is, de az összetartozás emlékei sértetlenül kiemelkednek, felszívódnak tárgyakban, versekben és anekdotákban, amelyeknek a kor csak háttere. A váradi gettónál, a rákosizmusnál, kommunista hitnél és aránylag gyors kiábrándulásnál elevenebb fájdalom Réz számára fiatalon meghalt feleségének elvesztése, a fokozatosan eltűnő-meghaló barátok hiánya, a közülük való Csurka István furcsa árulása, aki ugyan antiszemita uszító lett, de személyes barátságát, az őket összefűző évtizedek emlékét soha nem tagadta meg igazán Réztől, ahogy Réz sem tőle sokféle háláját –mindennek ellenére.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vári György, Nol.hu, 2015. okt. 13.