Hat év telt el azóta, hogy Hazai Attila utolsó szövege, A maximalista című novella megjelent, és három azóta, hogy Hazai úgy döntött, nemcsak az írást, de az életet sem folytatja tovább. Addigra túl volt egy kisregényen (Feri: Cukor kékség, 1992), két elbeszélés-gyűjteményen (Szilvia szüzessége, 1995, Szex a nappaliban, 2000) és két regényen (Budapesti skizo, 1997, A világ legjobb regénye, 2000), megírta a Rám csaj még nem volt ilyen hatással (1993) forgatókönyvét, alapított két zenekart (Pepsi érzés, Hazai ízek) és rengeteg papírt rajzolt és festett tele kutyákkal, medencékkel. Bármit csinált, kultikus figyelem övezte, ez a figyelem pedig most A maximalista (és más írások) című kötettel éledhet újjá, amelybe barátai és az emlékére létrehozott alapítvány kuratóriumának tagjai gyűjtötték össze eddig kiadatlan elbeszéléseit. A Hazai Attila Alapítványt Hazai édesanyjának kérésére Garaczi László, Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd hívta életre 2012-ben. „Attila mamája a temetés után megkeresett minket, mert szerette volna, ha a fia neve nem tűnik el azonnal. Az ő anyagi segítségével jött létre az alapítvány, és kitűztünk magunk elé néhány célt: egy honlap elkészítését, egy posztumusz kötet megjelentetését és egy díj létrehozását” – meséli Garaczi, a három célból kettő pedig már össze is jött. Megjelent a könyv, melynek összeállításában Berta Ádám, Hazai barátja és életművének ismerője is aktívan részt vett. A maximalista írásaiban egyszerre van jelen a szelíd rezignáltság és a totális radikalizmus, ami szerzőjükre is annyira jellemző volt. Elindult a honlap, ahol Hazai összes könyvéből találunk részleteket, felkerült rá az összes zene és rengeteg rajz, festmény, ami az utolsó időszakban készült, valamint Hazai filmjei, klipjei, plakátjai és a vele készült filmes interjúk is. A díjra egyelőre még várni kell, valószínűleg 2016-ban ítélik majd oda először egy olyan kísérletező típusú fiatal írónak, aki valamiképpen a Hazai-féle hagyományt követi.  Hazai-kultuszról, Hazai-stílusról és Hazai-örökségről Németh Gáborral és Garaczi Lászlóval beszélgettünk.

A maximalistát és az új honlapot ma 20 órától mutatja be Németh Gábor és Garaczi László a Gödörben. Facebook-esemény

Mikor és hogyan találkoztak először Hazai Attilával?

Németh Gábor: Volt egy elég erős szubkultúrát maga köré növesztő baráti kör, amelynek tagjai állandó hősei lettek Attila novellisztikájának, és tulajdonképpen az egész prózájának. Ilyen szempontból is hűséges barát volt. Ebben a körben találkoztam vele.

Ez a kör felismerhető volt a szövegekből?

NG: Igen, szerintem felismerhető, bizonyos vonások, karakterek visszaköszönnek. Ha kellene hozzájuk segédegyenes, akkor azt mondanám, hogy az I Love You zenekar tagjai, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással egész stábja, Pohárnok Gergő, Déri Miki, Unoka Zsolt, Hecker Péter, Konrád Miki,  Kepes Juli, Kende Ági, Reich Péter, sorolhatnám, akik együtt mozogtak a városban. Én az egyik széléről közelítettem meg a társaságot, Déri Mikit ismertem nagyon régről, aki az egyik szokásos, céltalan estéjén a nyolcvanas éveknek felhívott egy haverjához bulizni. Akkor láttam először Attilát, és ennek a találkozásnak rögtön köze is lett az irodalomhoz. Ült a szülei lakásában egy dohányzóasztalnál, és morzsolta ki a dohányt a Marlboróból. Nagyon pörgős buli volt, de körülötte volt egy másfél méteres tisztás, úgy nézett ki ez a morzsolgatás, mintha valami performansz volna. Senki sem figyelt rá, de marha komolyan csinálta. Elkezdtünk beszélgetni, és arra kérdésre, hogy mivel foglalkozik, a lehető legtermészetesebben válaszolta, hogy költő. Kéne ide egy lábjegyzet, hogy a mi generációnk számára a költő szó mennyire volt nevetséges és használhatatlan. Ember nem mondott ilyet. Az iskolából következően a mi szocializációnkban annyira patetikussá vált, hogy senkit sem ismerünk, aki használta volna. Olyat ismertünk, például Lacit is, aki mondogatta, hogy verseket ír, de még az író szót se nagyon mondtuk ki.

Garaczi László: A „költő” meg végképp komikus volt.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2015. okt. 20.