A modern nő a fűzőt belülről viseli (Ambroozia)

Vitathatatlan, hogy a ma élő ember gondolkodásának az egyik legmeghatározóbb kérdése a nyelvhez való viszonya, hogy képes-e ki/elmondani vágyait, érzéseit, a múltját stb. Kikerülhetetlen kérdés, hogy a történetek elmondhatóak-e a maguk teljességében? A nyelv által képesek vagyunk-e elbeszélni őket? A nők, a férfiak, a gyermekek, a nemzedékek története, vagy akár csupán egyetlen ember története is elmesélhető-e anélkül, hogy ne maradjon hiány az elbeszélésünkben? De hasonlóan fontos, hogy van-e olyan nyelv, ami által elbeszélhető maga a hiány is?

Turi Tímea második verseskötete, A dolgok, amikről nem beszélünk a beszéd−nembeszéd dichotómiáján keresztül finom érzékenységgel közelít e kérdésekhez, többször is megmutatva azt, amikor a nyelv mégis a hallgatáson, a csenden keresztül mond el történeteket. „Nem a test tesz nővé. Nem a lélek / érzékenysége. Hanem az, hogy / minden nőnek van egy története, amit / nem mesél el.” olvashatjuk a Fehér elefánt című versben, ami a kötet egyik kiemelt verseként nemcsak az elhallgatott, az el nem mondott történetek felé irányítja a figyelmünket, hanem a női sorsok irányába is. Ez természetesen nem meglepő, hiszen a szerző első kötete, a Jönnek az összes férfiak szintén a nő, a nőiség pozíciójából szólaltatja meg éles iróniával a történeteket. E nőiség pedig több oldalról is jelen van a szerző második kötetének verseiben, egyrészt a női alakok hangján keresztül, másrészt a nőket néző versbeszélő közvetítésével.

A dolgok, amikről nem beszélünk hét ciklusát (Soha többé nem leszek személyes; Dalok a divatlapból; Hóvirág Cukrászda; Kék bárány; A történeteinknek nullfoka; Fák, madarak, és a sebzett ég és az Emlékmenekültek) a kötet nyitóverse, a Meridián fogja össze. Ahogy a cím is jelzi, a vers azt a képzeletbeli vonalat keresi, amely összeköti a testet a világgal, azt a tér- és időbeli metszéspontot, amelyben a beérünk és az elbukunk találkozik, sőt mi több, eggyé válik. A vers keretét a kezdő két sor („Mindannyian most érünk be. / Most érünk be, és elbukunk”) variáló és egyben egyszerűsített ismétlése („hogy most értünk be − / és most elbukunk”) adja, amelyben a megváltozott időviszony révén mintegy körbeér ez az elképzelt meridián.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás:Zólya Andrea Csilla, Ambroozia.hu, 2015. nov. 3.

2015-11-03 16:38:26
Fordította: Kiss Kornélia
A 62 éves szabadalmi mérnök, Elisabeth Párizsban él tanár férjével, Pierre-rel. Egy nap tavaszváró partit rendeznek családtagjaikkal és barátaikkal, és az utolsó pillanatban a szomszédjukban...
Székely Szabolcs verseskötete az érett férfikorról szól pátosz nélkül, de nem illúzióktól mentesen. Haragudhat-e egymásra férj és feleség, ha közben fél szemmel a gyerekre kell figyelni?...
Fehér Béla fergeteges regényében a jelen és a múlt, a hétköznapi és a különleges, a valóságos és a természetfeletti szférák gabalyodnak össze.
A vastavai Sárga Pipacs vendégfogadó...
Schein Gábor új könyve igazi fantasztikus olvasmány. A verses regény azzal a káprázatos ötlettel játszik el, hogy miképpen írható meg Európa és a nyugati civilizáció históriája, ha annak...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ