Végtelenített horrorfilm (Magyar Szó)
(kiadvány: St. Euphemia)

Sirbik Attila St. Euphemiája generációs kulcsregény, írja fülszövegében Nemes Z. Márió. Annak a nemzedéknek az emblematikus szövege, amelynek számára a káosz az otthonosság, a trauma a nosztalgia tapasztalatával kecsegtet. Ők azok a Jugoszlávia széthullása idején szocializálódott, ezért a hétköznapok abszurditását normalitásként elfogadó kilencvenes évekbeli kamaszok, akik az egyetlen kivonulási lehetőséget a bandázásban mint alternatív valóságban, valamint az ezzel együtt járó alkohol- és drogfogyasztással, alkalmankénti rendőrségi látogatásokkal tarkított életformában lelik meg. Java részük nem kényszerül arra, hogy a frontvonalban harcoljon, de a háborús hátország a lakótelepi menekültek által halántékra szorított pisztollyal, a benzincsempészéssel és az üres polcokkal mégis traumatizálttá teszi őket. Ez a traumáról való tudás traumája, amit a regény első egységének narrátora akkor él át a legintenzívebben, amikor egy Pécshez közeli szőlészetben neurotikus rohamot kap a fölötte elrepülő NATO-bombázók láttán, holott tudja, nincs joga rosszul éreznie magát, hiszen biztonságban van, ellentétben Jenki barátjával, aki kiskatonaként éppen kóbor kutyát nyúz Koszovóban, hogy legyen mit ennie.

Ez az ambivalencia a meghatározója a struktúra egészének, rávilágít az első olvasásra széttartónak, a szerkezet szempontjából egyenetlennek tűnő egységek közötti párhuzamokra. Az elbeszélői szólamok közti hasonlóság abból fakad, hogy a bűntudat mindkét oldalt érinti, azt is, aki albánokra lő, és azt is, aki ezt a tévében nézi. A belül és a kívül rekedtséggel való szembenézés ugyanazokat az érzelmeket indukálja: a tehetetlenség-érzést, a szorongást és a lelkiismeret-furdalást. „Itt kering bennem a pokol” (180) – mondja ki Jenki. Hiába tehát az anya részéről elhangzó „az Úr nevében távozz, démon” (106) felszólítás, az ördög minden túlélőben ott lappang. Bennünk is. Az az ismerőssége miatt iszonyatos ebben a nagyon is reflexív univerzumban, hogy lelepleződik, mennyire értelmetlen az álcázására használt közöny és látszólagos nihilizmus.

Ezek a történelem „alulnézetéből” megalkotott, oral history-típusú én-elbeszélések felfoghatóak lennének terápiaként is, a szakirodalom ugyanis a kimondást a kulturális emlékezet externalizációjának, a detraumatizációs gyászmunka alapjának tekinti. A szerző azonban azzal, hogy két fejezet, a nulladik és az ötödik elé is ugyanazt a mottót helyezi, biztosít arról, hogy ebben a regényben szó sem lehet gyógyulásról. Az elhallgatás és a kimondás egyaránt permanens magánnyal fenyeget, mindkettő krónikus egyedüllétet okoz, ami elől nem lehet elmenekülni, hiszen ebben az esetben a nem választás is választás.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Berényi Emőke, Magyarszo.com, 2015. nov. 2.

2015-11-02 14:00:09
Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart...
Fordította: Benczik Vilmos, Csuday Csaba, Dely István, Kutasy Mercédesz, Litvai Nelli, Nagy Mátyás, Scholz László, Szőnyi Ferenc
Macondói és más történetek
Gabriel García Márquez novelláiban különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük. A szerző képes rá, hogy kiszakítson térből...
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét,...
Kner Piroska a Gyomai Kner Nyomda alapítójának, Kner Izidornak volt a legfiatalabb húga. 1877-ben született Gyomán, élete nagyobb részében háziasszonyként élt Rákosligeten. 1915-ben, a kor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ