Mit szeretne a nő? Mit a férfi? Hogyan találják meg, ami boldoggá tudja tenni önmagukat, a másikat, és hol vannak a határok két ember között? Vissza-visszakanyarodik-e az irodalom a magyar pusztákhoz, mely üres, megtölthető terével ihletője volt sok évszázad íróinak és  költőinek? Szabó T. Anna új meséje is inkább líra, mint próza, de még inkább ballada, az örök emberi konfliktusok egyikének érzékeny megfigyelése. A kötetet Rufusz Kinga színekben és formákban egyszerű, néhány vonallal világokat megjelenító illusztrációi teszik gazdagabbá.

A történet kezdete ősi mintákat követ: van egyvalaki a nagy alföldi rónán, aki aki kilóg a többiek közül, s akit társai kritikával fogadnak, mert nem értik a másságát. "Azt várták tőle, hogy mindent szó nékül elfogadjon, engedelmes volt tehát, de nem engedett magához közel senkit. Akik nevelték, butaságnak vélték jámborságát, lassanként lemondott róla mindenki." Tátos, az árva juhászfiú azonban, amit nem talál az emberekben, megtalálja a természet, főleg az állatok bölcsességében.

Aztán ismert toposzok mentén halad tovább: magányát egy ismeretlen töri meg, aki felborítja az addigi életét, melyet éppen megtalálna az emberektől való távolságában és a természet közelségében. Megérkezik valaki, aki szintén más, mint a társai, megjön lassan, rejtélyesen, szinte észrevétlenül, és feltétlenül álruhában: a Lány. Tori, aki fehér daru képében Japánból keveredett valamilyen rejtélyes, horizontális módon a magyar alföldre, belép Tátos és Uccu kutya életébe egy titokzatos sérülés által, s felforgatja a fiú életét - egész addig, amíg az meg nem tanul önmagából kilépni.

Két világ határán mozog a történet, és mindkét főhőse is: föld és ég határán: a pusztában, emberek, boszorkányok és állatok között, az elvesztés és a megtalálás határán. A birtoklás és az elengedés között. A táltoslétra pedig, mely a világok határán keresztüvisz, Tátos maga készítette furulyája és a természettől tanult intuíciója.

Mit akar a nő? Mit a férfi?

Hogyan találják meg azt, ami boldoggá tudja tenni önmagukat, a másikat?

És hol húzódik a határ két ember között?

Bár itt nem sárkányokkal kell harcolniuk, csak a szegénységgel és önmagukkal, az egymásnak ellentmondó vágyak feszítése szét tud cincálni egy kellően meg nem alapozott szövetséget. Vagy, ha finom intuícióval legyőzi az aktuális nehézségeket, megerősítheti az embert önmagában.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Stenszky Cecília, Drót.eu, 2015. nov. 18.